Calendar

november 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

 Miért van az, hogy amikor a cél, a boldogság már csak egy karnyújtásnyira van, akkor jön valami/valaki, és egyetlen mondattal másodpercek alatt lerombolja azt, amire napok óta készültem, és amiért fél éve küzdöttem? Nem értem, hogy miért nem teljesülhet az az álmom, amit igazán szeretnék. Ez az egy, a legfontosabb. Élni kell minden lehetőséggel. De ha egyszerűen a külső környezetemből mindig megakadályozza valaki? Talán az a baj, hogy még mindig nem adtam fel? Tegnap... Keresztúton voltam, esőben, hidegben, sötétben. Fáztam és féltem. Remegtem, néha a hidegtől, néha a félelemtől.

 Azzal a bizonyos dologgal kapcsolatban meg ennyit: anyu nem enged el, csak akkor, ha repülővel mennék. De a jegyet nem fizeti ki xD Miért nem jó a vonat vagy a busz vagy a kocsi? Ok, megértem. Ha nekem lenne egy tíz éves lányom, én is félteném, és nem engedném el. Csak van egy kis probléma... Nem tíz vagyok már... Mindegy.

 Ha egy szülő valamit megígér a gyerekének, azt csak azért teszi, hogy elfeledtesse vele az éppen aktuális kívánságát, de az ígéretét tuti nem fogja később betartani. Ki fog találni egy újabb ígéretet, és nem lesz megint semmi... Vagy mégis? :]

 Azt hiszem, ez a verzió jobb, mint a másik:

 - Apu, szeretnék egy luxushajót, légyszíííí...

 - Rendben kicsikém, megveszem neked jövő hónapban.

 - Neeeeem, én MOST akarom!

 - Jójó, akkor most.

 Ha valakinek folyton kinyalják a fenekét, soha nem fog felnőni! De ha az első eset történik, akkor még mindig küzdhet az álmaiért. Mert vannak álmai. A kettes esetben szereplő gyereknek pedig nincsenek. (De ő talán néha vágyik egy ölelésre... Arra, hogy anyának ne mindig pénzszagú legyen a blúza... Ki tudja...[?] )

 Egy ilyen fiatal negyede annyit élt meg, mint Klau és én. Negyede annyit szenvedett, sírt, álmodozott, tervezett és küzdött.

 Amikor a boldogság már csak karnyújtásnyira van, akkor történik valami, és lerombol mindent. Megöli a reményed. És ez a remény olyan nehezen születik újjá!

 De én kitartok. Kezdek beletörődni. Minden a makacsságom miatt van. Ha még február végén feladom, nem lenne most ez a kétségbeesett időszakom. De nem adtam fel. Itt az eredmény. Nem bánom. Jobb küzdeni. Keresni a lehetőséget. Akkor is, ha fáj. Akkor is. Fejlődsz lelkileg. Tehát hajrá, és tegyetek azért, hogy az álmaitok megvalósuljanak!

 Soha ne add fel! ;]

Címkék: gondolatok

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://stbll483skuli.blog.hu/api/trackback/id/tr63381952

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása