Életem

Légyszí, légyszí, húzzuk be a függönyt, hadd fussak be a színpad mögé, és hadd pihenjek egy kicsit. Adjatok egy kis tiszta vizet, és pár perc nyugalmat, hogy megtaláljam, amit elvesztettem a műsor előtt. Aztán folytatódhat a színjáték.

Boldog karácsonyt. Imádom ezt az animét, aminek ez az évadzáró része:
[MEG KELL NÉZNIIII]

Az én útaimon
Nem nyílnak virágok,
Sötétség vesz körül,
Csillagot nem látok...
Virágokat tépnek,
Napsugárban élnek
Milyen sokan, mások!...
   Engem megfogott egy
   Ismeretlen átok.

Nem adott az élet
Nyugodalmat, békét,
Feldúlta lelkemnek
Végső menedékét;
Nincs már egy reményem,
Szivemből már régen
Eltüntek az álmok...
   Megfogott, megölt egy
   Ismeretlen átok!

te vagy ma mámnak legjobb kedve
és olyan gazdag ez a ma,
hogy, ha egy életet akarsz,
ma nézz jól a szemembe.

végig-nézhetsz a vágyak boltján,
láthatsz ezer kirakatot,
neked én vagyok egyedül
gazdagon és mogorván.

neked én vagyok neked-szántan
és hogyha nincsen örömöd
és hogyha nem érted a mát,
mindegy: én meg nem bántam.

az adhatás gyönyörüsége
és a ma öröme telít
és hogyha véget mondanál,
hát - akkor sincsen vége.

Ha úgy halok meg, hogy valami éppen tart, akkor az számomra örökké tartott?

Van egy barbie mese, amiben a szőke csaj egy cikk kedvéért másokkal kezd barátkozni, és a régi barátait elhanyagolja. Miért érzem magam kicsit úgy, mint az a szőke csaj? Nagyon szar érzés... :(

És még a szívem is fáj =/
De ez a szám szép :)

[hmmm]

Ez annyira nagyon szép szerintem. *.*

Ezt olvastam épp, aztán meg a kommenteket. Csak azt bizonyították, hogy a magyarországi kamaszok átlagban annyira primitívek, hogy az hihetetlen. =/

Reménytelen.

Emlékszem, régen éreztem ezt, amikor igazán tényleg.. nagyonnagyon ködben voltam. Ugyanilyen érzés volt. Ok nélkül rettegtem, féltem, sírtam, remegtem, aggódtam, és ezerszer jobban gyűlöltem magam, mint normális esetben.
És most megint ez van. Semmi okom nincs erre. Mégis, körbevett a sötétség, és nem látom a reményt, nem látok semmit, amibe kapaszkodhatnék. Csak zuhanok. Miért van ez? Miért nem tudok nevetni, meg boldog lenni? Mi történt már megint? Mi történik még mindig? Azt hittem, hogy már meggyógyultam. Már hónapok óta tök jól voltam. És most mi ez? 
Túl gyenge vagyok. 
(Y)

Imádom címnek azt adni, hogy lálálá. Mert amikor eszembe jut a sok címlehetőség között ez a szó is, akkor mindig boldog vagyok. Mert ha szomorú az alaphangulatom, akkor még véletlenül sem jut eszembe az, hogy lálálá. Ha pedig mégboldogabb vagyok, jöhet a láláláá. És ha nagyon boldog vagyok, akkor lálálááá. Zzz. :$
Huh, jó lesz a ma este.. :) Legalábbis remélem. De csak rajtunk múlik. Akkor meg egyértelmű, hogy jó lesz. :D
Szeretnék egy nagy ládát, amit kulccsal lehet kinyitni. Ezt amúgy már két éve is leírtam egyszer, de még azóta is folyamatosan szeretnék. xD
Szombaton Megasztár lesz. Amit csakazértis szeretnék nézni. =/
Csütörtökön pedig (áááht persze már megint fordított időrendi sorrend.. jellemző.. xD) megyek munkát kapni. ^^
Most meg épp mandulás nápolyit eszek. Nem annyira finom, nem is szeretem igazából a mandulát xD, de most jó.. :$
Mostanában esténként azt képzelem, hogy Vivi buliján vagyok, és kint, és este van már, és fekszek a hálózsákomban, és nézem a csillagokat. Vagyis.. nézzük. Olyan furcsa. Nem tudom megmagyarázni, mit szeretek úgy a csillagnézésben.. De amikor V 'unszolására' legutóbb kimentem Sanciékkal, és a hintaágy puha párnáin (vagymiaz a hosszú izé, amin ülünk) feküdtünk, mert leszedtük a hintáról, és kivittük, és letettük a földre, és ráfeküdtünk, (ez annyira off, hogy nagyon: régen amúgy mindig figyeltem, hogy ne írjam le sokszor egy mondatba, hogy 'és'. Olyanokat használtam helyette, hogy majd, aztán, ezek után, meg ezt követően, ja, néha azt is, hogy meg xD, blablabla, de mostanában előszeretettel írom, hogy 'és.. és.. és..', mert ezzel is kifejezek valamit, amit lehet, hogy csak én érzek, meg lehet, hogy csak nekem tűnik fel, de akkoris. Ez tényleg nagyon off volt, és még hülyeség is talán. :$) sooo, akkor annyira jó volt nézni azokat a csillagokat. :D És megint szeretném. Persze, az sem mindegy, kivel nézzük. Vagy egyedül. Furcsa, mert néztem már egyedül is őket. Akkor legalább annyira magányosnak éreztem magam, mint amilyennek a kis herceg érezhette magát azon a soknaplementés napon. Egyedül tehát garantált magány, és gondolatokbamélyedés. (Ez egy összetett szó, ezért nagyon is helyes nyelvtanilag, és kész. :ł) Bezzeg ha már ketten nézzük az eget, teljesen más érzések kerítenek hatalmukba. Milyen furcsa... És persze, más érzések öcsémékkel, és más mással. Ez is furcsa. De az furcsább lenne, ha mindig ugyanúgy éreznék. Ajjj, mi az igazából, ami nem furcsa? :D Na de mi az, ami kiváltja belőlünk (najó, belőlem) ezeket az érzéseket? És akkor hol vannak, amikor épp nem csillagokat nézek? Egyáltalán.. milyen érzésekről beszélek? :D:D 
Vannak bizonyos kérdések, amik jobban néznek ki megválaszolatlanul. Na ez pont olyan. ^^

Néha utálom, hogy vannak idézetek, amik tudnak túl romantikusak lenni, mert szívesen mondanám őket, de eszembe jut, hogy 'óó basszus, ez túl romantikusan hangzana'. És ezért nem mondom. Hiába érzem ugyanazt. Itt van pl ez:

Egyre gyakrabban rajtad felejtem a szemem, rengetegszer rajtakapom a gondolataimat nálad. Kívánom a közelségedet, és szeretnék minél közelebb kerülni hozzád. Az előbb néztelek, majd megérintettelek, és rémülten éreztem, mennyire vágyom rád.

Elolvasom, és olyan, mintha életem nagy szerelmének szólna. De igazából nem, csak.. Nem tudom. Azért ez ott van:

(21:45) [tündii.] : most erre mit mondjak.. a kezedben az a jó, amikor hozzám ér.. a szemedben..
amikor rám néz..
most soroljam el így?
légyszí ne mert az nagyon nyálas
szerintem

Néha jobb meg sem kérdezni a szíved, és akkor véletlenül sem kell hallgatnod rá. És.. most komolyan.. néha mintha jobb lenne nem gondolkodni. Furcsák ezek a dolgok. =D

Rég nem éreztem azt, amit ma este. Torkig voltam a családommal, és minden mással. És azon kaptam magam, hogy azért küzdök, nehogy megszülessen az a könnycsepp. Nagyon régen volt ilyen. Rájöttem, hogy nem tudok tovább megmaradni itthon. Rájöttem, hogy Anna most rettenetesen hiányzik. Megint úgy fogok lefeküdni, hogy nem osztom meg vele a gondolataimat, ő sem mond nekem semmit, és nem ölelem meg. Nem úgy fogok próbálni elaludni, hogy ő még Müller Pétert olvas, nem lesz senki rajtam kívül, aki lefekvés előtt háromszor elmegy wc-re. Nincs Anna, már két hónapja. És megőrülök, úgy hiányzik :'( És előre rettegek, mert most még a szobatársam lesz, de tizenkettedikben Vivi is szeretne koleszos lenni. És akkor egyértelmű, hogy én megyek másik szobába. Mintha nem lenne elég, hogy Julcsi egyedül hagyott, hogy Betti és Szilvi elvannak ketten nélkülem, hogy a suliban Annának ott van Vivi, hogy Peti felém se fog nézni, mert fiú és mert másik csoport és mert ő nem az a fajta és mert nem jön oda lányokhoz meg blablabla, (de én sem megyek utána, so teljesen korrekt.) Csak... most is egyedül leszek, és ezért egy kicsit félek az új tanévtől, mégis annyira várom, hogy hihetetlen. Emlékszem, tavaly rettegtem, görcsöltem, teljesen lelki beteg voltam, annyira nem akartam, hogy véget érjen a nyár, most meg pont az ellentéte. Már szinte könyörgök az időnek, hogy gyorsuljon fel. Csak nem hallgat meg. =/ A lényeg, hogy még a rám váró magány ellenére is nagyon várom, dehát nem is lesz igazi magány, mert ott lesznek az esték, amik annyira hiányoznak... De tizenkettedikben, ha Vivi közbelép, nem lesz már semmi, amit várhatnék. El fogom veszteni az utolsó előtti kis morzsát is, ami miatt még reménykedek... Ami miatt még dng-s vagyok. Komolyan, már szinte semmi nem tart ott (a legutolsó morzsát kivéve, amiről most nem esik szó ^^), csak a kolesz. Hogy elszabadulhatok itthonról, mert a családommal nem tudok együtt élni. De komolyan, milyen furcsa, hogy egy kollégiumban, ami egy közösség, azaz ALKALMAZKODNI kell bőven, jól érzem magam; míg itthon egyszerűen nem, mert egyedül tőlem várják el az alkalmazkodást, nekem kell(ene) engedni, és nem 'feleselhetek'. Vagyis a saját véleményem szépen lenyelem, és eltemetem valahol bennem mélyen. Klassz, csak két hónap ebből bőven sok.
Igazából szeretek itthon lenni, úgy hetente egy napot. Max kettőt. Szeretek anyával beszélgetni, Sancival ökörködni, és Peti meg egy angyal, imádom őt, komolyan, most is annyira édes volt.. Csak a szülői 'szigor', ami nálunk hülyeségbe szokott átmenni, na az kiakasztó egy kicsit =/
Na mindegy. Most három ember is nagyon hiányzik. Vick, Peti, Anna. :$ =/

(Nem értem, hogy miért van ez a fejreejtett félpiramis-effektus, ha bemásolok valamit...)

Óóó, amúgy buta vagyok. De most már mindegy.

Na, bemásolom a kimásolt részleteimet a gésás könyvből. (Egy gésa emlékiratai) :)

"... hiszen az élet maga nem egyéb, mint állandó vihar, amely folyamatosan elmos mindent, ami addig volt, pusztaságot hagyva maga után."

"Ez az oka, amiért az álmok olyan veszélyesek: úgy terjednek, mint a tűz, és néha tökéletesen elpusztítanak bennünket."

"... milyen veszélyes, ha csak az foglalkoztat bennünket, ami hiányzik. Emiatt ilyesféle kérdésekre nem keresünk választ: Mi lesz, ha életem végéig egy olyan férfi foglalkoztat, aki sohase fog közeledni hozzám? Milyen elviselhetetlen lesz akkor a gondolat, hogy azért, mert örökké csak az elnök foglalkoztatott, sohasem éreztem az ételek jó ízét, nem láttam igazán azokat a szép helyeket, ahol jártam. Ha viszont kivetem őt a gondolataimból, vajon nem lesz-e nagyon sivár az életem? Akkor biztosan olyan leszek, mint az a táncos, aki gyermekkora óta gyakorol egy táncot, amit sohasem fog előadni."

Szerepjátékot játszottunk. Mert ráértünk ám. (Ja, amúgy töltögetem fel az aranyköpéseket. Szép lassan. Tényleg lassan. :$)
És az elején még meg akartam tőle kérdezni, hogy miért írt ilyen gonosz dolgokat, de akkor már elkezdődött a játék.
Ja, ő az új a cégnél, és nekem kellett volna felszednem. De nem úgy alakult... xD

n üzenete:

n üzenete:

Annyira felelősnek érzem magam azért a sok rosszért, ami Vele történik. Olyan jó barátnőm, és mintha csak ártanék neki, folyamatosan. És a legrosszabb az egészben, hogy tudom is, hogy így van, mégsem tudok másként tenni. És ezt nem tudom, hogy miért.. Akárhányszor jót akarok, mindig balul sül el. És újabb pici tűt szúrok a szívébe. Nem akarom, nem akarom. Ne már.. Miért kell fájnia? Azt sem tudom, szeret-e még így.. Mintha egy szörnyeteg lennék, a rohadás angyala, komolyan, aki árt neki, és lassan teszi tönkre. Elvettem a barátait, a reményeit, miközben próbáltam visszaadni őket. Nagyon máshogy lesz 11-ben. Vissza kell térnem a régi énhez. Vagy már akkor is bántottam volna? Csak most jutott el a tudatomig, hogy mit is teszek? Hát, ezesetben maradtam volna inkább örökre vak.. De talán így most kitalálok valamit.. De már annyiszor próbáltam jót tenni vele, és sosem jött össze.. Összejátszik ellenem a sorsom és az ő sorsa. És most, hogy jobban belegondolok.. basszus. :| Azt hiszem, jogos lenne, ha már nem bízna bennem. Amióta 'elvettem a legjobb barátját', és mindent elmondok neki, félhet, hogy a titkait is elmondanám. És jogosan félhet, mert én ezzel a baráttal mindent megosztok.. De tudnunk kell, hogy vannak olyan dolgok, bizonyos titkok, amiket még neki sem. Mert nem attól lesz barát a barát. Meg, nem is tartozik rá. És ha rá is tartozik, de megígértem valakinek, akkor nem mondom el. Csak akkora a kísértés. És egyszer már megbuktam, tudom jól. Pont ezért </3 Cipelem a bűnöm.. Túl.. nagy.. teher.. :(

És persze, tegyük hozzá, hogy ez a bizonyos 'ellopott barát' ellenkező nemű. Azt is tegyük hozzá, hogy Köztük is több volt, mint barátság. Vagyis, a lány részéről szerelemféleség, a fiú meg vonzódott hozzá, de nem akart tőle semmit. Nem tudom, miért. =/ De azért smárolgattak, csak úgy, nap mint nap. És valami tönkrement, és még jöttem én is, aki a tönkretevő vagyok, de persze csak a tudatuk legmélyén, meg akkor, ha másnak kell beszélni róla, mert amúgy nekem azt kell tudnom, hogy nem az én hibám, és éljek boldogan vele. Csak ez nem ilyen egyszerű.. Mert tudom, hogy valahogy közrejátszott, hogy ott voltam, akkor voltam ott, és.. mégha csak véletlen is, megőrülök. Bűntudat. És most a helyzet a fiúbarát és köztem már több, mint ami Köztük volt. És úgy érzem, hogy ez egy ördögi kör, amiből még jó ideig nem tudok kimászni. Mintha kölcsönösen egyszerre kihasználnánk és kisajátítanánk a másikat. Olyan értelemben, hogy egymás miatt egyszerűen képtelenek vagyunk másokkal ismerkedni, nem hogy még randizni.. Vagyis én :D Ha így folytatjuk, végzetes hibát követünk el. Vagy már januárban kell keresnem a hibát? Amikor elkezdtem gilisztázni, és minden msn beszélgetésünkben adtam a maszkom, meg az utálatom, amit iránta akkor még éreztem, és őt pont ez tette kíváncsivá.. Engem pont ez tett érdekessé a számára. Pedig csak egy célom volt már akkor is: lássa, hogy utálom, lássa, hogy én a lánybarátomnak nem akarok bekavarni. És mégis, jött magától az egész. Tudnom kellett volna ellenállni, de.. nem gyakoroltam eleget a macskámon. *belső poén* És őszintén, ha ez volt életem második legnagyobb hibája, akkor sem bánom. Csak.. Miatta. De.. önző vagyok, és nekem most olyan jó. De mégsem lehet ez így.. Mindennel csak Neki ártok, mégha én boldog is vagyok. De nem, pont ezért nem vagyok boldog. De V azt mondta, hogy nem kéne vele ennyit törődnöm, és hogy meg tudja ő oldani a saját bajait, és hogy nem is az én hibám..

Nem tudom. Semmit nem tudok. Megint. Csak azt, hogy szeretem őt. Petit. És szeretlek, V. <3 :$

Nahát, itt van az asztalon egy lap. Eboltási bizonyítvány, áll rajta nagy, kék betűkkel. Alatta: A kutya neve. És még alatta: Cili xDxD Alatta meg: Fajtája. És: házi macska xD
És a születési idő 2004 tavasza. És ez a cica (akit soha senki nem hívott amúgy Cilinek) még ma is él. Milyen jó már ^^ :)
Már fél órája küzdök az ebédemmel. Fogyókúrás, és minden kanál után hányingerem van, iszok rá vizet xD, és kezdődik előről. De nem bírom egyszerűen, öklendezni kezdek. Undorító. És én hülye egy egész tányérral szedtem. És meg kell ennem, mert különben mama látná, hogy nem ettem meg, és ő csinálta nekem. (Nagyon finomakat főz, de arról nem ő tehet, hogy nem szeretem; én kértem meg, hogy ezt csinálja, mert ez kell.) Mert most mama nálunk lakik, mert ma reggel papa meghalt. És mama most nem szeretne egyedül lenni otthon, gondolom, de lehet, hogy anya nem szeretné, hogy egyedül legyen, és ezért hívta meg hozzánk pár napra.. Nem tudom, mert velem csak annyit közöltek, hogy itt fog lakni most.
Hát tényleg sajnálom, de komolyan nem bírom megenni. Meg fogja érteni, igen..
Ja, most azon gondolkodok, hogy milyen már ez a halál-dolog.. Igazából nem tudok gyászolni, mert két dolog él bennem elsősorban. Az első, hogy a halottak bizonyára egy másik, szebb helyre jutnak. A második, hogy ha nem jutnak sehova, akkor meg már nem éreznek semmit, és békében nyugszanak. Igazából felesleges bármelyikben is hinnem, mert csak a halálom után fogom megtudni, hogy melyik az igaz. Vagyis, ha megtudom, akkor az első, ha nem tudom meg, akkor a második =D
Szóval, nem vagyok szomorú, mert papának mindenképpen jobb, hiszen a túlvilágon már csak nem szenved. És arra gondoltam, hogy tuti hiányzunk neki azért, dehát biztos lát minket, vagy annyira halott, hogy megszűnt, a lelke meg minden, és akkor meg már nem hiányozhatunk neki, mert nincs mivel éreznie ezt a hiányt.. Tehát, még mindig úgy gondolom, ahogy gondolom: nem vagyok miatta szomorú.
Csak egy picit hiányozni fog, mert azért nagyon szerettem. És láttam kéthetente egyszer, most meg már hosszú évekig nem fogom. (Ezekben a hosszú években reménykedek azért, mert szeretnék még hosszú évekig élni :$) Emlékszem, hogy annyira szeretett ő is engem. Amikor kicsi voltam, minden hétvégén jártunk még hozzájuk, és ő minden hétvégén felolvasta nekem ugyanazt a mesét, a kedvencemet. És kívülről fújtam az egészet, de akkor is azt a mesét kértem tőle, és annyira jó volt. A három kismalac volt az :$ :)
És doktorosat játszottunk, és mesélt nekem az űrről, a bolygókról, és már miatta tudtam max 6 évesen az összes bolygó nevét. És ez a sok szép emlék mind megmarad róla, nekem. Most már főleg, hogy leírtam. :) És ha rágondolok, mosolyra húzódik a szám, és csak egy picit görbül le, amikor eszembe jut, hogy többet már sosem olvashat nekem mesét.
Egyedül azt sajnálom, hogy az utolsó emlékem róla az, hogy a mentő vitte el hordágyon, mert felülni sem tudott, annyira gyenge volt. És amikor kitakarózva feküdt, láttam a bordáit, és... 40 kg, ha volt.Szörnyű, hogy az élete utolsó hónapjai már csak a szenvedésről szóltak. Olyan rossz =/ Azért nem értem, hogy miért vannak egyes emberek az eutanázia ellen, mert ha valaki már gyógyíthatatlan beteg, és kb gépek tartják életben, és nem akar többet szenvedni, akkor minek erőltetni? Ha még meggyógyulhat, akkor persze, tegyenek meg mindent, de ha már nincs esély, akkor csak meghosszabbítják a szenvedését. Ennek nem látom értelmét, dehát a nálam okosabbak biztos látnak benne valamit. Érdekelne, hogy mit. Remélem, nem azt, hogy istenen kívül senkinek nincs joga elvenni egy emberi életet. Mert egy, hogy valószínűleg nincs is isten, de ha van is, akkor sem tudják bizonyítani, és kettő, hogy az én életem az enyém. Nehogymár ne dönthessem el, hogy mihez kezdek vele. Szerintem. De mindegy. Nem bírom elviselni, ha valaki túl komolyan veszi a vallást. Egyszerűen taszít, már az aurája is, komolyan. Az ilyen ember annyira különbözik tőlem. Furcsa dolog ez a hit. Én ezt a kérdést már nyitva hagyom magam előtt. Jelen pillanatban nekem így a legkényelmesebb, meg a legbölcsebb, mert nem tévedhetek, és igazából.. Annyira mindegy, hogy ki teremtett minket, meg hogy hova kerülünk halálunk után.. Úgysem tudjuk meg addig, vagy talán sosem, akkor minek agyalni rajta.. Meg persze csatlakozni valami valláshoz, és rendszeresen jól összeveszni azokkal, akik más véleményen vannak. Hát ez tényleg példamutató ^^
De azért vannak dolgok, amiket elítélek. Vagyis, nem is értek. Pl, a katolikusok (meg talán az összes keresztény?) azt mondják, hogy aki jó volt, az a mennybe jut, aki meg rossz, az a pokolra. És azt is vallják, hogy isten teremtett minket. Szóval isten döntötte el, hogy milyenre formáz minket. Azaz aki gonosz, az isten miatt olyan. Erre gondolom, azt felelnék, hogy nem, az ördög miatt. De akkor kérdem én, ki teremtette az ördögöt? Mert ha isten volt az első, meg a mindenség, meg blabla, akkor neki kellett létrehoznia a rosszat is. Ha meg nem ő csinálta, akkor az ördög legalább olyan hatalmas, mint isten. Sőt, talán ő hozta létre istent. Akárhogy is van, nem az emberek hibája, ha a pokolra jutnak, mert isten rendezte így a forgatókönyvet. Az ősbűn igazából az ő bűne. Rajta múlt az egész. Vagyis az 'ÉLET' egy játék, vagy film, amit isten figyel, és olykor biztos jót röhög. Ezért nem nagyon értem, hogy a katolikusok hogy tudnak egy ilyen.. istent imádni.
Nincs határozottan egy dolog, amiben hiszek, de azért az ilyenekben sosem tudnék már hinni.. És nem is értem, hogy az emberek hogy tekinthetik a Bibliát valami szent könyvnek, amikor tanmesegyűjtemény az egész. Olyan befolyásolhatóak... =/

Na mindegy. Akárhogy is kezdődött, és akárhogy is lesz vége az egész világnak meg életnek, meg mindennek, és most nagyon élvezem, és.. Nagy csoda ez. :)

Huh, reggel nyolckor értem ma haza. Hát azt hiszem, tisztességesen átbuliztam az estét. Sajnos elhagytam a bérletem, meg a bankszámlaszámom, meg a fülbevalóm, meg a csipeszt, amivel a szenet kell megfogni (pipa), meg az ásványvizemet is... Sajnálom nagyon =/
De itthon olyan jó hír fogadott: ősszel végre megcsináljuk a saját szobámat. Istenem, annyira boldog vagyok. Hihetetlen. Annyira jó.
A félelem útvesztője - ezt a krimit olvastam el ma. Nagyon jó volt, komolyan féltem közben, pedig kevés krimi van, ami kifog rajtam. De ez olyan volt. Igényesen megírt, klassz történet. És még értelme is volt. És... kicsit több volt, mint egy sima 'madaras könyv'.
Holnap fogyókúrába kezdek. Muszáj. Belső kényszer.

Furcsa megint ide írni. De örülök neki. Kell mindig egy kis újítás. Vagy nosztalgia. Hát igen, sokkal jobb ez a blog.hu, mint az a másik bizonyos tárhely, ahol blogot írok... =)

heey,

hát még élek. mindjárt őszi szünet, amit már nagyon várok, és mindjárt karácsony, amit mégjobban... =D

nagyon fura, hogy már 2000 és 2500 évvel ezelőtt is írtak verseket az emberkék. és hogy ezek nem vesztek el. mármint a legtöbb igen, de mégis vannak, amik nem.

gondolok itt Anakreónra, meg Szapphóra... hát ez van. mennem kell tanulni. gottseidank, ma nincs suli. vagyis van, csak én nem mentem be.

Holtan majd feküszöl, senkise fog
   visszatekinteni
emlékedre, ki sem vágyakozik
   rád, ki a múzsai
rózsákat sose bírtad, de amott
   lent, Aidész lakán
holt árnyak raja közt kósza kis árny,
   erre meg arra szállsz.
 

Szappho

úristen mtv.com vagy nem tudom, ezt meg kell nektek keresnem, annyira szar
te jó ég, lady gaga élőben borzasztó ember =D =/

de szaaar =( ezt a felvételt egy fanni régebbi barátjának apukája munkájához hasonlót dolgozó bácsi kijavította, hogy ne legyen olyan hamis =/

pedig tényleg borzasztó volt a kornyikálása! *ehhe* azért itt a vid. de ez nem rossz annyira.

napiszarhoz hasonló (nem jobb és nem rosszabb) oldalon találtam kommentben:

miféle családon belüli erőszak? leírom mégegyszer: egy éjjel rád törik az ajtót, fegyvert szorítanak a fejedhez, hogy szopd le apád, anyádéhoz meg egy másikat, hogy az egyik katonát szopja le. megtörtént eset. a szerbek összeszedték a falu horvát csecsemőit, és a pékség kemencéjében élve megsütötték. ez is megtörtént. és volt olyan, hogy egy terhes nő magzatát kivágták, és egy élő macskát varrtak a hasüregébe, ami persze karmolt, harapott odabent, míg mozgott.

volt olyan, aki erre parancsot adott, és a csaj (akinek a komment szól) ezt az embert tisztelte. a legtöbben azt nem értették, mit lehet egy kegyetlen gazemberben tisztelni. pedig egyszerű. a kegyetlenséget. hogy mindezekre képes volt és nem őrült bele.
én személyszerint hányok az ilyen alakoktól, és borzasztó kínokat kívánok nekik, valami büntetést ezekért az ocsmányságokért, amiket hidegvérrel és élvezettel követtek el.

dehát.. paris hiltonnak is akadnak csodálói.

hova fajul a világ? =/

jól elvagyok.. =) ezt fontos volt közölni.. =$

azt kivéve, hogy félek az új tanévtől, egészen oké minden..
na jó, persze nem ilyen egyszerű az élet.. ^^

pár napja Vivi - Klaudia húga - mutatott nekem egy oldalt. be is rendeztem egy szobát:

levágtam a jobb bal oldalát, mert az béna lett. még jó, hogy tudom, melyik a jobb és a bal.. xD
ja, és több párna lett volna az ágyon, mert imádom a párnákat, nekem is nagyon sok van, csak már hülyén néztek ki. a kék ígyis lelóg =/

csak úgy mellesleg, ez a 354. bejegyzésem. ( ha meg akarnád számolni, valószínűleg kb 20-szal kevesebb jönne ki, mert van pár privát xDD ) 

még egy hónap.
f*ck, már kevesebb, mint egy hónap.

és iskola ='(

annyira nem várom, hogy azt nem lehet elmondani.

nem is azért, mert utálom, hanem.. mert sokkal jobb a szabadság, nem kell tanulni, nem kell 7-kor kelni (hálaistenvalakinek nem hajnali 3-kor), nem kell az elviselhetetlen osztálytársaim képét bámulni és idegesítően béna beszőlásait hallgatni, és itthon lehetek.

bulik, barátok, pihenés, szórakozás, stresszmentes napok. a francba..

már most félek az új tanévtől =/ 
és annyira rossz, hogy nem várom =(