Azt hiszem, most olyan lelkiállapotban vagyok, hogy egy értelmes mondatot se lennék képes kinyögni, ezért... Nézzétek meg ezt a videót:
Nem értem. Hogy élhetünk mind nyugodtan, amikor... Amikor ŐK szenvednek? Annyi ember. Annyi gyerek. Annyi ártatlan. Annyira kegyetlen ez a világ. És hálát kéne adnom Istennek, mert én nem szenvedek úgy, mint ők? Igen? Hálálkodjak? És azok a gyerekek? Miért adjanak hálát? Hogy a földi pokolban élnek, miközben Isten gondoskodik róluk? Ez milyen gondoskodás? Semmi esélyük változtatni. Semmi esélyük megmenekülni. Semmi! Csak ámítják őket. Segélyek, pénzadományok, ruhák, élelmiszer, víz...
És én itt kesergek, de én se teszek semmit! Ki tesz valamit, ki? És mért nem jár sikerrel? Mért van mindez így? Szegénység, terrorizmus, rideg világ.
És mennyi elkötelezetten, elkeseredetten küzdő ember, aki próbál segíteni. Mindennek másként kellett volna lennie.
Mindennek... Nem így... Mert ők is élőlények, emberek, ők is látnak, sírnak, nevetnek, éreznek, akárcsak mi! Ugyanolyanok, mint mi. Csak mégis... Rossz helyre születtek.
Annyi sötét utca, minden sarokban egy gyerek. Minden napjuk szürke. Reggel talán felkelnek. De talán már nem. Nem aludhatnak nyugodtan. Senki nem számolta őket. Alig látjuk őket. Egyedül. Magányosan. Név nélkül. Élve, de mégis... Esélytelenül. Reményvesztve. Nem ezt érdemlik. Egyik se!
Annyira igazságtalan. És talán én többet töprengek ezen, mint ő maguk. Mert ők elfogadták a helyzetüket. De nekem nem megy!
Mit tehetnénk? Mit tehetnénk értük???
Hát erről szól a fenti szám - Vergessene Kinder (elfeledett gyermekek) -, igen, Tokio Hotel, tehát kezdjetek morgolódni.
Bill - az együttes énekese - róluk énekel. Tehát lehet fujjogni a kinézetét, a dalszövegeit, mindent. Nyugodtan. És persze engem is lehet utálni. De azt nem mondhatjátok, hogy ez a szám nem 'értelmes'. Mert nagyon sok mondanivalója van.
Angolul: Forgotten Children
[ Mondtam, hogy a lelkiállapotom miatt K.O. vagyok! :$ ]
