Tiszta folt és seb a lábam. Tegnap este a templomban majd meg haltam, ugyanis le kellett térdelni! Azóta is sajognak a térdeim. De ez most nem fontos... Sokkal inkább a fura álmaim.
1. Amikor hógolyóval megdobtak, aztán senki nem segített nekem. Nos, amikor elestem a biciklivel... Nem érdekes, hogy akkor sem támogattak a lányok, akik velem voltak? Valamint: Az álomban a távolban egy fényes alakot láttam, aki bánatosan nézett engem, de hiába akart, mégsem jött oda hozzám. A valóságban ott állt egy bácsi, aki majdnem felsegített, csak látta, hogy nem komoly, ezért maradt a helyén...
2. Pár napja álmodtam, hogy VeNus kidobatott minket (az osztályom néhány tagját és engem) a lakásából, mert sok dolga volt, mi meg az éjszaka közepén zaklattuk az ajándékunkkal. A valóságban tegnap összefutottunk vele, és milyen különös, két szót váltottunk, majd elhúzott. Lehet, hogy valami baja volt, nem tudom, na de mégis. Tehát, ahogy vesszük, ez az álmom is beteljesült.
A bevezetés után következzen, ami igazán aggaszt: A mai álmom.
Táborban voltam. Együtt az összes barátnőmmel, sok ismerőssel. A tábort Peti bácsi és Gabi néni vezette. Egy sűrű erdő egyik oldalán helyeztük el a sátrakat. Következtek a programok, bla-bla, mint ilyenkor általában. Niki és én, meg még egy barátunk, akire már nem emlékszek, de nem Klau, nem Anna, és nem Reni, tehát mi valahonnan szereztünk egy helikoptert, beültünk, és felszálltunk. Fontos: Niki vezetett. Átrepültünk az erdő felett. Utána egy hatalmas rét következett, ohne fák. Majd elénk került egy nagy idegen helikopter. Belénk lőtt, lezuhantunk, és meghaltunk. Valami történt, nem tudom, visszapörgött talán az idő, megint ott ültünk mi hárman a gépben, ugyanott repültünk. Én figyelmeztettem Nikit, hogy menjen el innen, mert fel fognak minket robbantani, nem hallgatott rám. Megint ugyanaz történt, mint az előbb. És újból visszamentünk az időben, ott repültünk, közeledett az ellenség, de most Niki kitért a bomba útjából. Megmenekültünk! Hirtelen zuhanni kezdtünk lefelé. Ijedten kérdeztem Nikitől, mit csinál, mert így végünk lesz. Erre azt válaszolta, nem tudja irányítani a gépet! Belezuhantunk egy pici erdőcskébe, én becsuktam a szemem, befogtam az orrom és a fülem, így vártam a végem, közben azon gondolkodtam, hogy tényleg ennyire elkerülhetetlen a sors? Meg akar minket ölni? Ez lenne a végzetünk? Elbúcsúztam a lányoktól, hallottam egy becsapódási hangot, és kinyitottam a szemem. Nem történt velünk semmi, még mindig éltünk, megúsztuk egy karcolás nélkül. (Legyőztük a sorsunkat?) Viszont menekülnünk kellet, hisz azok az ellenséges katonák keresni kezdtek minket. Észrevettem, hogy ez az erdő túl kicsi, és a nagy sűrű meg túl messze van. Mégis elindultunk befelé. Egy kis falucskára leltünk, miután átmásztunk egy kerítésen. Aztán hátranéztem, és megpillantottam a talpig rózsaszínben virító Lilit és B.Tündit. Gyorsan lebuktunk egy 40 cm-es betonfal mögé, és láttuk, hogy azon a kerítésen, amin mi átküzdöttük magunkat, Peti bácsi mászik fel, majd ugrik le. Megtalált minket, mire mi mindent elmeséltünk neki, a reakciójára már sajna nem emlékszek, de aztán visszavitt minket a többiekhez. Ők meg össze-vissza szidtak minket! Lettek volna a helyünkben! Végül felébredtem. Ez áttvitt értelemben beteljesülhet!!! :S :(
