Kábé ezredszerre kezdem újra ezt a bejegyzést. Szeretném leírni a gondolataimat, de nem megy. Most valamiért nem. A cím nem árulhat el túl sokat, de a jelentése VELE függ össze. Egyszer valószínűleg megtaláljuk egymást... De az igazi boldogságért sokat kell szenvedni és áldozni.
És amikor biztos vagy benne, hogy örökre elment... Az szörnyű érzés. Pedig milyen szép lett volna... Milyen szép volt...
És nem maradt más, csak emlékek, meg az a szorító fájdalom ott belül... És talán él még a remény, de az idő begyógyítja a sebeket... És vajon képes elfeledtetni azt, ami egykor teljessé tette az életed? Nem hiszem... De nem is akarom elfelejteni, hisz olyan csodálatos élményekkel gazdagottam akkor...
Nehéz elhinni, bevallani magamnak, hogy már vége... Örökre?
