Ülök, és rajzolok... Lerajzolom a tanárnőt... Ha te is megpróbálod, rájössz, hogy nem is olyan könnyű őt lerajzolni.
Először is: a tanárnő magas. Olyan, mint anyuka, és a többi néni. Most kicsire kell rajzolni, hogy beleférjen a papírszív közepébe...
Másodszor: a tanárnő szép. Olyan szép, mint anyu, Kati néni vagy Kriszta néni. Én pedig nem tudok olyan szépet rajzolni, hogy éppen olyan szépre rajzoljam, mint az osztályban...
De a tanárnőt le kell rajzolni, különben honnan is tudná, hogy a papírszív az övé?
Ülök, rajzolok és izgulok... Azért izgulok, hogy sikerüljön a tanárnőt lerajzolni. Ülök, nézem a rajzot, és sírok, izgalmamban piros arcot rajzolok a tanárnőnek. Egészen pirosat... Össze akarom tépni... De valaki fogja a kezemet, a tanárnő hajol fölém...
- Köszönöm - mondja, és az arca olyan piros, mint amilyenre én rajzoltam.
De az is lehet, hogy még pirosabb...
