Nos, annyira nem is rossz, mint gondoltam. Az odaút nem is olyan hosszú, csupán 1,5-2 óra, gyaloglás mindössze 2 perc, tehát egész jó, bár nem számít, mivel kollégiumba szeretnék menni... :$ A napról még:
Az órák nagyon királyak voltak! Meg az igazgató beszéde is. Huhh, bent voltunk angolon, német törin, meg egy kezdő németen, ahol minden szót értettem, de persze abba a csoportba nem fogok bekerülni, mert ők a németül teljesen nem tudók x)
Beszélgettünk a töri tanárnővel, megemlítettem neki, hogy szuper órát tartott, csak egy szót se értettem belőle... Mosolygott, aztán egy csomó téma szóba került. Ez mind akkor, amikor egyik óra alatt fizettük be az előkészítő díját.
Előtte néztük meg a kollégiumot, ami egyszerűen nagyon király, számítógépekkel, szép szobákkal, fürdővel, saját konyhával, hűtő minden szobában, nagy kert... Ohh, nagyon tetszett! A felvételijük eredményéről meg csak ennyit:
- Ha valaki matekból 28 pontot elér az 50-ből, már szinte biztos, hogy felvettük, annyira nehéz a feladatsor, többnyire 6-7 pontot szoktak elérni - mondta az igazgató. Heh...
Ja, és én pedig ilyen érdekeletlen vagyok nektek, hogy nem jelentkeztek? Valaki megadhatná a leckét :D (L) De féljetek, ezt az érdekeletlenséget nem felejtem ám el xD...