Boldog névnapot utólag is Klaudiának, a világ legjobb Klaudiájának <3
Régen nem írtam, de nem igazán volt időm... A napjaim elég furcsák mostanában. Megint gondok vannak egy bizonyos valakivel, aki féltékeny ránk, és megint meg akar verni, de valamiért sose jön neki össze, mi viszont korlátozva vagyunk... Ez idegesítő, mert nem úgy akarok élni, mint egy sztár, testőrökkel! Vagyis félsztár, mert testőrök pipa, pénz nincs pipa... Ha értitek, mire gondolok... xD
D. Steel könyvet olvasok épp, és egyszerűen imádom! Hihetetlenül jó írónő, szuper történet...
Áhh, elfáradtam. Csak egy kicsit. De annyira rossz, hogy úgy megtennék valamit, amit nem lehet, és annyira... Minden annyira izé.
Rossz, hogy a múltam már megint nem hagy nyugodni. Nem csak a fent említett francia libáról van szó, hanem például E-ről is... Információkhoz jutottunk róla. Csak tudnám, miért? Ha valami nagyon fáj, de a seb már kezd begyógyulni, mért kell folyton újra elmélyíteni, belevágni? Újabb és újabb szúrásokat ejteni rajta, hogy lassan már ne maradjon ép lélekdarabom... És a seb megfertőzze az egész testem. Tönkremenjek. Aztán megint jöjjön egy kis nyugi, próbáljak felejteni, összeszedni magam. És akkor előről az egész. Újra történni fog valami, ami feleleveníti a régmúltat. És a jövőm a múltam lesz. A múltamon való rágódás. Én nem ezt akarom!
Felejteni, gyorsan, időben, és újrakezdeni. Hányszor próbáltam már? És eltelt 2 év. És még mindig emlékszek mindenre. És rettenetesen fáj. De vajon neki milyen most? Ez az, ami miatt nem tudom túltenni magam rajta. Ezért érzem fagyosnak a napsugarakat. Mert talán, ha tudnám, hogy most jó helyen van, és nem jutok eszébe naponta, akkor talán megnyugodnék. De most... Küzdök a lelkiismeretfurdalással. Mert érzem, hogy hibás vagyok. Gyűlölöm is magam miatta. És lehetett volna minden másképp. Mégis megtörtént így. Ahogy soha nem kellett volna. És elcseszte az életem 2 évét.
Tanulság: nem tudom...
