Sosincs válasz, mért, mondd mért? Ez nem lehet a valóság.
Tegnap láttam egy teljesen összeomlott embert. Úgy nézett ki, mint egy afrikai éhező csontsovány kis teste, nem volt haja sem, de a lelke bírta. Még kitartott. Hogy lehet, hogy a súlyos betegek még a végsőkig is képesek küzdeni, és nem adják fel, csak talán a haláluk utáni pillanatokban, amikor már értelme sincs? És miért akarnak élni? Mit látnak ennyire szépnek ebben a romlott világban? Én egyáltalán nem bánnám, ha eljönne a világvége. Vége lenne mindennek, vagy talán egy új kezdet. Csak.. valószínűleg nem lenne az se jobb. De nem hagy nyugodni.. miért élünk?
Elvégre nekem, tömjénezett szende lánynak - és most idéztem - úgyis mindegy. Úgyis mindegy. Igen.
Jobb lenne már elfogadni. Beletörődni. Mert ébren vagyok, bármennyire akarok is álmodni. Ez a valóság. De nincsenek válaszaim, mért, mondd mért?
Címkék: gondolatok
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://stbll483skuli.blog.hu/api/trackback/id/tr86945799
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.