Nos, nem tudom, hol kéne kezdenem, hiszen ami Aggteleken történt, nagyon összetett és bonyolult. Veszekedések, békülések, eltűnésem, sírás... Időrendben a következő:
Péntek reggel indultunk, és a fél nap az utazással ment el. Mikor végre odaértünk, teljesen elámultunk, csodás játszótér, tiszta fürdő és vécé, normális faházak, ohne bogarak, kosz... Miután mind elfoglaltuk a helyünket, körüljártuk a falut. Felsétáltunk egy útvonalon a hegyekbe, ami a későbbiekben fontos helyszín lesz, lett, volt(?), majd hulla fáradtan értünk vissza. Reni, Niki und ich lesétáltunk a házaktól néhány száz méterre levő játszóra, ahol kb. egy óráig hintáztunk, valamint libikókáztunk. Szuper volt! Aztán Reni és én megnéztük a boltokat, s mivel jégkrém-imádó vagyok, nyilván azt is vettünk, na és megtréfáltuk az eladót. Ugyanis én németül beszéltem, Anke, így hívtak, míg D.Reni (Gabi) fordított. Fizetésnél a néni segíteni akart nekem a pénz átadásában. Szerencsére ment egyedül is, pedig nem volt egyszerű az euróhoz szokott fejemmel forintban gondolkodni:) Végül álanyanyelvemen elköszöntem. Lehet, hogy tűzzel játszottunk, hisz ha tud németül, pechünk van, de kockáztattunk, és bejött. Vacsora (bolognai) után fürödtünk, szórakoztunk a játszón, majd 11-kor (takarodókor) bezártuk az ajtót. Én az emeleten aludtam Lilivel, sőt, Reni is feljött, lent pedig Niki maradt. Olvasták a regényem vázlatait, amiket a jegyzetfüzetembe írtam (azt pedig az ugyancsak benne található dalszövegek miatt vittem el), fényjeleztek a fiúkkal, beszélgettünk, 3 óra körül lefeküdtünk. Fél hatkor felébredtünk, elkészültünk a teendőinkkel, reggeliztünk, utána Jósvafőre mentünk. A barlanghoz vezető út végén Tomi jött oda hozzám. Hülyeségeket hablatyolt, meg is kérdeztem szegénytől, ivott-e vmit, és ezzel előre siettem. De 5 perc múlva újra mellettem állt, csak hát akkora barom én sem vagyok, sejtettem, csapdába akar csalni, így nyíltan megkérdeztem: -Ki küldött? Dóri, Klaudia? Mit akarnak tudni? Pletykákat Liliről? Nem vok hülye Tomi, tehát hajrá, mondhatod!
Hozzáfűzném, Lili össze VOLT veszve Dórival és Klauval, velünk (D.Reni, Niki, én) aludt ez miatt egy szobában, vagyis házban... Én haragudtam Klaura, mert amióta megérkeztünk a szállásra, nem is szólt hozzám, szóval meglehetősen kibuktam, de azért mosolyogva vártam Tomi válaszát:
-Miből gondolod?-vigyorgott, és hasonlókkal próbált elkanyarodni az általam elétolt szakadékhoz vezető irányból, de nem hagytam. Végül kibökte, az érdekli, ki oldalán állok. Lili vs Dóriék. Kemény csata. Igazat mondtam, egyiken sem. Egy-két idióta téma után, amibe mindketten belevörösödtünk, elmentem. Gyanús... Ugyan gyorsan érdeklődtem Klaunál, mindössze annyit árult el, Tomi kíváncsi volt. Aha, pont az ÉN véleményemre, és azért küldött el a közelünkből mindenkit, mondván ez titok! Dehogy! Céljuk volt, tuti. és azóta sem jöttem rá, mi. Lényeg, Klau bizti hazudott!!! Furcsa, de a java csak most vezetődik be! Megcsodáltuk a cseppkőbarlangot, és haza is jöttünk. Persze ezek hosszú időbe teltek, de semmi számomra "olyan" nem történt, csak az, hogy Dóri nyomult Tomira. Azt gondoltam, Dóri még abban az órában szakít Milánnal, és összejön Tomival. Nem lett semmi, de ennek még nincs vége! A következő hetek akár még eseménydúsak is lehetnek! Sőt... Tehát, hazaértünk. Oda haza, a faházakhoz. Szabad program, ami alatt Reni és én lementünk vásárolni. Természetesen eleredt az eső, mi vártunk, hátha elmúlik, de amikor nem ez történt, futásba kezdtünk, und jól megáztunk. Persze 5 perc elteltével már nyoma sem volt az esőnek! Hajat szárítottunk, fürödtünk, meg vacsoráztunk. A negyed tányér paprikás krumplim elfogyasztása után megbeszéltük Renivel, hogy egy nagyot kirándulunk a fenti ösvényeken, 11-ig vissza sem jövünk. Fogat mostunk, elraktam a zseblámpát, a ház kulcsát (véletlenül), a mobilomat, és elindultunk. A következő részt pedig csak az olvassa el, aki közelről ismer, és általában meg is érti furi cselekedeteimet.
Nos, ezt nem lesz könnyű leírnom... Szóval, amint indultunk volna, megpillantottuk a többieket, vagyis Lilit, Nikit, Tomit, L.Dórit, V.Dórit, Klaut, meg mit tudom én kit még. Ugyanoda igyekeztek, ahova mi, így úszott az egész, legalábbis nekünk. Velük nem szerettünk volna menni, hisz nem hívtak, nem akartam akadékoskodni. Pedig inkább azt tettem volna... Úgy határoztunk, a másik irányba megyünk. Ugyanott lyukadtunk ki, mint a múltkori túrán, ismerős volt a környék. 10 perc múlva vissza indultunk, arra, amerre a "többiek" is, és reméltük, már nincsenek ott. Tévedtünk,hallottuk a hangjukat, erre én megfordultam, de Reni nem. És ITT szétváltak útjaink. EGYEDÜL folytattam a felfedezést. 15 perc elteltével a csillagokat bámultam azon a helyen, ahova legelőször feljöttünk. Csörgött a telefonom. Klau akarta, hogy menjek oda hozzájuk, rám várnak. A háttérben Tomi beszélt. El akart jönni értem, hogy odavezessen, már el is indult, de én elutasítóan nem-mel feleltem a segítségére. Csak tudnám, miért?
Negyed óra múlva megint telcsi, Dóri mondta ugyanazt, mint Klau. De nem érdekelt! Feljebb sétáltam, láttam is, hogy keresnek, ennek ellenére maradtam. Megint hívtak, Klau síró hangon könyörgött, menjek "haza", már tanárnőnek is szóltak, mindenki engem keres! Nem hittem el. Csak akkor ébredtem rá, én egy akkora barom vagyok, olyan szemét..., hogy ez borzalmas. Egyedül sétálok a sötétben, miközben ők azt hiszik, van vmi bajom! Ekkor elindultam vissza. Rohantam, így hamar ott álltam BoGa előtt. Leszidott, de nem mondott semmi különöset, csak megkérdezte, mi a baj. És nem tudtam rá mit mondani. Mérges voltam Renire, mert otthagyott, Klaura, mert elfelejtett, ...-ra, mert nem szeret, meg az egész világra mindenért. És mivel én vok Tündi, a kiismerhetetlen, ilyen hülyeséget vittem véghez. Szuper.
Már bent voltam a házban, Renivel és Nikivel beszélgettem, hallgattam a fejmosást, hogy kerestek, sírtak..., amikor muszájnak éreztem felhívni Klaut. Szerencsére felvette. Bocsánatot kértem, ő is, és meghallottam Tomi hangját. Nem tisztán, mire Klau megkérdezte, értettem-e, amit Tomi mondott. Nem, ezért megismételte:- Szia Tündi, szeretlek!!!!-ezt mondta! Kétszer is! Nem szeret, ezt tudom, de akkor is édes volt tőle. A többiekkel együtt keresett, és még ilyet is mond! Olyan aranyos! Ezután Klau elsírta nekem bánatát, aminek okát most nem írom le, mert túl komplikált, majd este sms-eztünk, és elaludtam.
Reggel elindultunk, megnéztük a mézeskalácsházat, ahol gyertyát készítettünk, majd vártunk a vonatra. A padra ült Reni, én, és a mellettem lévő szabad helyre Tomi. Persze leraktuk egymás közé a táskáinkat! Aztán beszélgettünk. Egy csomó mindenről, mit csináltam este, míg ők kerestek, ő utána mit csinált, meg ilyenek, és a végén szóba került az a téma, hogy mostanában néha hazudok. erre megkérdezte, neki is hazudtam-e. Töprengtem, és válaszoltam:-Igen.
Megjött a vonat, felálltunk, és megkérdezte:-Az volt hazugság, hogy szeretsz?-én meg csak néztem.
-Mikor mondtam ezt?-lepődtem meg.
-Hát tegnap este. Amikor én mondtam-emlékeztetett. Pedig akkor csak annyit szóltam, hogy én is! Azt nem, hogy szeretlek! És a kettő nem ugyanaz. Na, végülis úgy zártam le gyorsan a társalgás, hogy "bevallottam", nem akkor füllentettem. Valójában akkor, amikor érdeklődött, miért van a karomon ragtapasz, nem vallottam be az igazat, mivel csak viccből tettük fel rá. Én meg azt mondtam, megvágtam. Mért, mit tehettem volna? Ja, nos ez csak díszből van rajtam? Persze, nem égetem magam. Még most sem tudja az igazságot, de nyugodtam hihet, amit csak akar... Pedig szeretem, csak nem úgy...Hagyjuk...
Hazafelé már semmi sem történt, végig a fent leírtakon gondolkodtam. Szóval ezt a kirándulást szupernek könyveltem el. Tényleg az volt! Várom a folytatást!
