Hogy mit érzek?
Voltatok már úgy, hogy valakit nagyon szerettetek, de el kellett szakadnotok tőle? Volt már veletek olyan, hogy a lelketek, a szívetek egy hatalmas darabja elhagyott titeket? Elment, Vele együtt. Mert mi valójában egy lélek vagyunk! Csak két testben. És most olyan nagy távolság került közénk! A lelkünk csak lebeg a levegőben, céltalanul, hol itt, hol ott, hol nálam, hol nála, repül, ha szükségem van rá, ha szüksége van rá... És ha egyszerre hívjuk? Akkor jön egy érzés... Amely sírásra késztet, de nem tudjuk eldönteni, hogy bánatunkban, vagy örömünkben sírunk-e. Csak hiányzik nekem, és hiányzok neki. Tudjuk, érezzük. És ha egyszerre hívjuk, akkor belelátunk egymás gondolataiba. És megértjük: nem tudunk elszakadni.
De nem is akarunk...
Hát így érzek én most. Ne próbáljatok utánozni, mert igaz, hogy egy év múlva újra találkozni fogunk, de addig el kell viselni azt a borzalmas érzést.
És igen, tegnap elkezdődött... December 20. Eddig kell kibírnom, aztán meg nyár végéig...
De menni fog... Mert itt vagytok nekem TI.
Klau, Anna, Niki, Reni, Nóri, Viry, a családom...
