...Al csak rövid ideje járt hozzánk, és igyekezett beilleszkedni. Nyilvánvaló bátorsága ellenére azért meglepődtem, amikor önként jelentkezett, hogy felolvassa a fogalmazását. A következő pillanatban - ezt minden tanár megéli - mosolyogva bólintottam, magamban azonban azért imádkoztam, hogy a többiek ne ugrassák majd, ha befejezte. A terem elcsendesedett, Al olvasni kezdett.
 - Ha lehetne egy kívánságom, azt kívánnám, bárcsak találkozhatnék a papámmal - kezdte hangosan, tisztán ejtve a szavakat. Arra a negyedórára, amíg olvasott, teljesen lekötötte általában nyughatatlan hetedikeseim figyelmét. Elmondta, hogy soha nem ismerte az apját, mert az otthagyta a családját, amikor Al még kisbaba volt. Megosztotta velünk bizalmas részleteit: milyen nehéz volt elfogadnia, hogy már kiskorában ő maradt az egyetlen férfi a házban, neki kellett lenyírnia a füvet és megjavítani a törött csöveket. Felfedte előttünk azokat a gondolatait, amelyek nem hagyták nyugodni: vajon hol lehet az apja, és miért hagyta el őket.
 Szememmel pásztázni kezdtem az osztályt: látok-e vihogó hetedikeseket, akik, ha észrevették valaki gyengeségét, általában rögtön ugrottak és beszóltak valamit; de nem nevetgélt senki. Senki sem forgatta a szemét, senki nem adta tudtára társainak jelzésekkel, hogy unatkozik; semmi fenyegető jelet nem észleltem. Minden diák figyelmesen hallgatta Alt. Tekintetük az olvasó fiún nyugodott, csak úgy itták a szavait. Meg voltam illetődve.
 Al folytatta, mesélt a rémálmairól, arról, hogy sosem ismert olyan férfit, aki ennyire fontos, ugyanakkor valószínűtlen lett volna számára. Szenvedélyesen őszinte szavait olvasva hangja remegni kezdett, és könny csordult le az arcán. A hallgatóságra pillantottam. Jessica és néhány másik gyerek arca is könnyes volt, csendben ültek, figyelmesen hallgattak.
 Megengedik neki, hogy ezt tegye, gondoltam. Megengedik neki, hogy elmondjon valamit, amit talán még soha senkinek nem mondott el, és nem ítélkeznek fölötte, nem heccelik. Gombócot éreztem a torkomban.
 Al fogalmazása végéhez ért, küszködve próbálta felolvasni utolsó mondatát. "Ha lehetne egy kívánságom, azt kívánnám, bárcsak találkozhatnék a papámmal, mert akkor..." Itt már potyogtak a könnyei, ahogy a mieink is. "Mert akkor esténkét az ágyban nem kellene becsukott szemmel azon tűnődni, vajon hogy nézhet ki."
 Anélkül, hogy bárhogy befolyásoltam volna őket, az osztály felállt, és tapsolni kezdett. Alnak fülig ért a szája, amikor az osztálytársai elhalmozták ölelésekkel. Szóhoz sem jutottam.
 Hát ezért tanítok. Bepillanthatok az arcok mögött rejtőző történetekbe. Azért tanítok, mert láthatom a gyerekeket felnőni, nevetni, tanulni és szeretni. Az olyan gyerekek miatt tanítok, mint Al.