Azta... Nem is tudom, hol kezdjem, mert annyira vegyesen szuper napom volt! Ez most elég érthetetlen, de megpróbálom elmagyarázni:
Szóval, a suliban végig úgy fájt a karom, mintha le akarna szakadni, és úgy éreztem, 1000 tonnát cipelek egy kézen. Mivel semmire nem tudtam koncentrálni, elrontottam a matek témazárót :@ :D
Negyedik óra után mégis boldogan, reményekkel tele jöttem haza, mert elkészültünk, hogy indulhassunk az előkészítőre anyával. A vasútállomáson két 18-20 év körüli fiatal jött velünk szembe. Egy fiú meg egy lány. Veszekedtek, a fiú pedig úgy viselkedett, mint aki be van lőve. Hirtelen egy hatalmas csattanást hallottunk: a fiú behúzott a barátnője szeme alá. Utána gyengéden még meg merte kérdezni: "Miért könnyezel, kedves?" :o
Jött a vonatunk. Felszálltunk. Én bámultam kifele az ablakon, és azon gondolkodtam, vajon mi lett velük... Ebben a pillanatban nyílik az ajtó. Ők azok! Rohantak, szélsebesen, át a fülkéken. Ajtó csapódások. Mögöttük egy cuki kalauz, dühösen. 5 perc múlva a visszairányba a kalauz, megint. Nem tudtuk kitalálni, hogy elkapta-e őket...
Megérkeztünk Rákosra. Ott állt a kalauz. Anyum megkérdezi, hogy "na, sikerült elkapni őket?" Erre ő nevetve feleli, hogy igen. x) Aztán két busszal utaztunk, és megérkeztünk, de mivel még korán volt, körbejártunk. Mit mondjak, elég siralmas környék... Vagyis amit mi látunk belőle, az a kis rész nem valami vendégcsalogató. Mindegy, a suli nagyon szép. Az előkészítőre az ebédlő előtt kellett gyülekezni. Egy árva lelket sem ismertem, de az egyik lánynak tetszett a haja, ezért amikor bementünk az étkezőbe, mellé ültem. De onnan ki kellett jönnünk, és átsétáltunk egy másik terembe, ami a második emeleten volt, de mivel lépcsőfóbiám van, képzelhetitek, hogy féltem... :$ Ott leültem az ablakfelőli padsor második padjába, tehát oda, ahol a suliban a padtársam, drága barátnőm, Klau ül. És vártam. Zsanett (vagyis a lány, aki mellé én először ültem) helyet foglalt mellettem :)
Megismerkedtünk, nagyon kedves, nem is tudom, hogy lehet ekkora mázlim ilyen téren! Aztán elkezdődött a matek. Ültem, és hallgattam, meg próbáltam megérteni, mi a helyzet... Óra után oda kellett menni egy papírt aláírni, és megkérdezi a matek tanár:
- Áh, akkor te vagy Tündike?
Hehe, Tündike... Imádom, amikor becézgetnek xd
A német valamivel érthetőbb volt, mint a matek, vagyis... A tanárnő már kívülről tudja a nevem, csak tudnám, mért? Pedig akkora hülyeséget mondtam: Megkérdezte, hogy fejezünk ki birtoklást. Néma csend. Én pedig benyögöm, hogy a haben igével. Igen, kár, hogy épp a névelők alakjairól volt szó, tehát ez a des-der-des-es izé lett volna a helyes... Persze én vagyok az egyetlen szerencsétlen idióta, aki a világ végéről jár be...
Órák után hazaindultunk... Gondoltam, már semmi nem jöhet... Nos, az első buszon egy idős bácsi folyamatosan ordítozott, de ilyeneket:
- Talpra magyar! Hí' a haza!
A sofőr meg mikrofonba:
- Kérem, fejezze be a dumálást, vagy szálljon le.
Én úgy nevettem... Meg anya is... Ezután átszálltunk egy másik buszra. Ott 18 éves fiúk engem témáztak ki, és fel akartak szedni :@ :( :O Tehát örültünk, amikor elértük az állomást. Ott meg sétálunk a peronon, amikor valaki hátulról nekünk ugrott...
Anya húga... Együtt utaztunk haza. Végül még a Hangulat előtt beszélgettek, én 5 méterrel odébb álltam hulla sötétben, mert jó kislány nem hallgatózik... Hát ki jön velem szemben? F. Tamás... Néztük egymást... Hát, inkább nem kommentezem, pont ő hiányzott még nekem. Ma úgyis akkorát nézett, mert megmondtam neki, hogy tolja már odébb magát, és hagyja békén Klaut. De sajnos nem voltam elég meggyőző. Majd legközelebb... Egyszer még úgyis jól összeveszünk, ez tuti :s
Hazaértünk, be lett fáslizva a karom, a buszokon és a vonaton majd' megőrültem a fájdalomtól, miközben fizikát magoltam! Most megint bal kézzel írok, és az egeret se használhatom, csak a jó kezemmel, így át lett állítva. Legalább holnap nem kell tesiznem :P De ennek ellenére nem kívánom senkinek ezt a "kellemes" érzést...
És halálra izgulom magam Nóri műtéte miatt. Csak sikerüljön neki...
