Tegnap nem volt hangulatom írni, mert egész végig azon gondolkodtam, hogy minek élünk, ha egyszer úgyis meghalunk? Akkor meg mi értelme? Ez olyan, mint az, hogy miért pazaroljuk az időnket? De ha nem élnénk, nem lenne időnk. És minek terem alma, ha megesszük? Hát azért épp, hogy megegyük. Vagy új fa legyen a terméséből. Ezt nézve akkor azért élünk, hogy ne haljunk ki, tehát hogy utódot nemzzünk. De a gyerekeink miért? Mi értelme a fennmaradásnak? Mivel élünk, vannak érzéseink. De miért? És tudunk gondolkodni. És miért? És eszünk, meg iszunk. És pénzt keresünk. Emberek vagyunk. Létezünk. De miért? Ha nem léteznénk, nem lenne semmi. De miért vagyunk? Az életcéljaink miért vannak? Mért akarok pszichológus lenni? Mért keressük az Igazságokat? Miért van szükségünk egymásra? Miért vagyunk? És miért van minden más? Azért, hogy kiszolgáljon minket? A gyümölcs ételt ad, a fából egy csomó minden készül, a papírra írunk, fémeket dolgozunk fel, és még számtalan mást. Bábuk vagyunk egy nagy társasjátékban? Irányít valaki? Vezet minket? Direkt történnek dolgok? De miért? Aki boldogan vagy épp szomorúan, gazdagon vagy szegényen éli le az éveit, mi jutalma lesz, vagy mi büntetése? Ha csak azért vagyunk, hogy másokon segítsünk (én például ezt fontosnak tartom, hogy segítsek, akin csak tudok), akkor neki mi haszna lesz abból, hogy én boldoggá teszem? Mert boldog lesz, de ez egyszer elmúlik.
És ha elmúlik, akkor minek jött létre? Keresem a választ, de nem találom. Mert az nem létezik, hogy nekünk nincs értelmünk. Hogy csak valaki jókedvében megteremtett minket, és vagyunk! Mindennek oka van, de a létezésünknek mi??
Ma leöntöttem egy üveg vízzel Tomit... Izéééé, nem tudom, miért. Csak ránkfújta a krétaport, nekem meg olyan hülye kedvem volt... "le.kell.vezetni.a.feszültséget." Nem érdekel... Ma az előkészítőn viszonylag ügyes voltam, sőt, szinte mindent tudtam, míg a többiek csak makogtak. Ilyen még sose volt, tehát két eset lehetséges:
- Hirtelen nagyon sokat okosodtam
- A többieknek a földönkívüliek lecsapolták az agyukat
Igen, inkább a második... Annak nagyobb a valószínűsége...
Klau, nincs vége, mert ha valami véget ér, mindig valami új kezdődik el, vagy épp az folytatódik... Tehát, tévedtem: nincs vége...
Uhh, most néztem a Fókuszt, és elbőgtem rajta magam. Szegény gyerek, akihez nem engedték ki az anyukáját... 2,5 éves volt... Úgy halt meg, hogy nem ölelhette át a számára legfontosabb embert... Nem bírtam ki zokogás nélkül...
És ennek mi értelme volt? Egy két és fél éves kisfiúnak mért kellett ennyit szenvednie? És a szüleinek??
Néha nagyon nem értem ezt a világot...
Mért van az, hogy az én áldott nagy hülye szívem miatt mindig valamit elszúrok? Most is, megengedtem öcsémnek, hogy az én msn-emet használja, hogy egy bizonyos lánnyal beszéljen, de kikötöttem, hogy SENKI MÁSSAL NEM BESZÉLHET! Erre mit mond itthon? Hogy írt Milánnak. Azt hittem, fulladóroham jön rám... Milánnak, aki eleve egy köcsög, de most meg főleg, mert ki lett kosarazva... És mindez azért történt, mert Sanci nem tudta, hogy kicsoda Milán, de Milán gépe küldött egy jó kis vírust az öcsémnek, aki ügyesen elfogadta, mert nem tudta, hogy mi az, utána pedig megkérdezte Milántól, hogy "Ki vagy?" Istenem, borzalmas...
De NEM ÉRDEKEL!!!! Mert én ma boldog vagyok, én gondolkodok, és Milán meg álmodjon szépeket... Amíg még megteheti...
