A mai napom nagyon vegyes érzelmekkel teli. A délelőttöm még egész szuperül telt, és utána mentem a farsangi bálba. A lányok azokban a ruhákban... Jaj, nagyon csinosak voltatok! Jót buliztunk, emelkedett hangulat, blabla... És akkor...
Kimentem a büfébe, ahol a barátnőimmel beszélgettünk, tortáztunk, etc. Hirtelen a szemem a túloldalra vetődött, ahol Kitti és Noémi álltak. Hihetetlen, de pont abban a pillanatban nézett Kitti rám, és én megláttam a könnyeket a szemében. Nem tudom, miért, de elindultam felé. Majd valahogyan ott termett Anna is. És megkérdeztem, segíthetek-e valamiben. Kitti csak szipogott, és megszólalt:
- Ugye neked is hiányzik? - kérdezte halkan. Rögtön megértettem, hogy miért sírt ő is és Noémi is. Zoli... Zoli, akiről már írtam régebben. Aki elment, más nevelőszülőkhöz, vagy intézetbe; senki nem tud róla semmit, még Kitti, a húga sem. Noémi pedig szerette Zolit. És én?... Pont egy éve 'szakítottunk'. Pont a farsangi bálon. Ugyanaz a helyszín, ugyanaz a környezet, ugyanaz az alkalom... Persze már akkor sem szerettem úgy őt, de itt most nem ezen van a hangsúly. Hanem... Én meg az idióta lelkiismeretfurdalásom. Hogy miattam történt minden, és egyebek...
De ma... Kitti nem úgy nézett rám, mint előtte. Nem gyilkos pillantásokkal. Nem... Inkább segélykérően. Szomorúan...
De mit tehetnék?
A buli többi részén minden a legnagyobb rendben ment, el is felejtettem ezt a Kitti-dolgot, viszont nem jutok dűlőre. Hibáztassam magam, vagy ne? :S
Egyik kérdés: Hogy tudtam nyugodt lélekkel bulizni, amikor ezek zajlottak le?
Másik kérdés: Ez bűn?
Újabb állítás és kérdés: Nem is voltam nyugodt lelkiállapotban. Akkor meg? :S
Kacifántos dolgok... Viry, sajnálom, ami veled történt, egy barát elvesztése mindig borzalmas...
