Meg kell osztanom veletek egy múlt pénteki emlékemet, nehogy a feledés homályába merüljön.
Helyszín a suli, időpont késő délután, vagy inkább már este, alkalom pedig a búcsú a németektől. Mindjárt vége az egésznek, eloltjuk a tábortüzet, Brigi és én pedig bemegyünk, vízért. Aztán..
Kicsit jól elvoltunk xD Mi, a detektívek.. Őriztük az ajtót, nehogy bejöjjön valaki, ez fontos feladat volt! Mint az fbi-nál, (odaképzelt) fegyverrel a kezünkben, testünk a falhoz nyomódva xD
És hangokat hallottunk. És akkor ééén..
Kiugrik, előrántja a pisztolyát, a behatolóra szegezi (vagyis arra a néhány megszeppent gyerekre), aztán leereszti a fegyvert, és beengedi a sütit cipelő németeket, akik tágra nyílt szemekkel bámulják.
És akkor, nevetés, földön fetrengés, Brigi segíts, németek bámulása, nevetés, sikítás, segítség, vödör víz, mosdó, nevetés.
És jött Julia búcsúzni, mert indulniuk kell :'( :'( :'(
A vége borzasztóan szívszorító volt, vagy inkább szívszaggató, de maga a titkosrendőrös játék nagyon kész..
És én csak leírtam, nehogy... elfelejtsük...
I miss you Julia! And I miss you Sebi, so much :[
And the others too..
" Trying to forget someone you love is like trying to remember someone you never met.. "
( Megpróbálni elfelejteni valakit, akit szeretsz, az olyan, mint megpróbálni emlékezni valakire, akivel sose találkoztál.. )
