Végre rájöttem.
Már régóta keresem az élet értelmét. Vajon miért élünk, mi lesz az életünk után, mi értelme van az egésznek?
Hát mostmár tudom: semmi. Az egésznek semmi értelme. Nincs örök élet; ha meghaltunk, nem támadunk fel, nem kerülünk a mennybe vagy a pokolba; nincs örökké tartó remény, se szerelem. Ezek csak addig vannak, amíg hiszünk bennük. Akkor is csak azért, mert elhisszük, beképzeljük magunknak. Valójában nincs semmi! Csak a buta emberi agy..
Milyen vicces! Mennyi küzdelem, mennyi kitartó munka, mennyi érzelem, számtalan elvesztegetett óra... év... a semmiért. Nem felfoghatatlan?
Azért születtünk, hogy leéljünk egy teljesen értelmetlen életet, és meghaljunk.
És hány millió ember hisz valamiféle istenben! Legalább van mire támaszkodniuk. Legalább bíznak valamiben. Legalább néha azt hiszik, hogy nincsenek egyedül, amikor egyedül vannak. Kell ez az érzés az emberiségnek a teljes káosz elkerülése végett.
A legkegyetlenebb, amikor értelmetlenül szenvedünk. Nincs oka, nincs jutalom érte. Már nem istentől kérdezem, hogy mért van ez. Hisz nincs kitől kérdeznem. Viszont tehetek ellene. És tenni is fogok. Az 'életcéljaim' között szerepel a szenvedőkön segíteni. Bárhogy. Olyan jó lenne... Legalább néhányan boldogabban halnának meg. Ez az értelme, ha már a semmit meg akarjuk nevezni. A vége. Azt akarom, hogy boldogabb életük legyen. Mert megérdemlik, annyian megérdemlik.
Igazából nem akarok ilyen 'tisztán' látni. Jó lenne, ha jönne valaki, és betakarná egy fátyollal a szemem. Elvakíthatna.
Túl keserű a valóság.
Mindegy, azért élvezzétek. Mert szép az élet - még egy hazugság...
