Nos, nem is tudom, hol kezdjem. Rájöttem, nem is igazán az álmaimmal van baj! Hanem: ismerek egy személyt, és valamiért tőle félek. Vagyis őt féltem magamtól. Ez elég furi, de így van. És miattunk szorongok. És ez kihat az álmaimra. Az álmaim a napomra, és így folytathatnám a véget nem érő körforgást. De ez az! Muszáj ezt megszakítanom. Már addig jutottam, hogy este félek elaludni, és elkezdek sírni az ágyamban! Ez nem mehet tovább, mert tényleg "pánikbeteg" leszek, ahogy valaki mondta. Mert még nem vagyok az. Nem lehetek! Még nem vagyok karikás szemű zombi! Nincs sok lehetőségem. És az lenne a legcélravezetőbb, hogy köztünk tisztázzam a helyzetet. Közte és köztem. De épp ezt nem fogom megtenni, mert félek tőle. Semmi okom ezekre az érzésekre! De hát akkor mégis miért??
Térjünk ki erre a személyre. Viszonylag közelről ismerem, és ő is engem. Mindenben megértjük egymást. Ez olyan rokon lélek-ség. Hasonlítunk is egymásra. Szinte ugyanolyan az érdeklődési körünk. Megért, mintha a testvérem, vagy a barátom lenne. Mindig felvidít, megnyugtat, támogat, segít, törődik velem. Sokat köszönhetek neki. Igazi felhőtlen kapcsolat. És akkor jön ez az érzésem itt belül. Ami minden áron meg akarja tiltani, hogy beszéljünk, mert szeretne megóvni a csalódástól. De milyen csalódástól? Egyszer már megbántott. Úgy, hogy észre sem vette. Viszont volt rá oka. ( Még ikrek között is történhet ilyen! ) És azt hiszem, itt kezdődött az egész. Félek jobban megismerni, mert minél jobban szeretem, annál jobban fog fájni, ha megbánt. És ez jellemzi az összes kapcsolatomat. Senkit sem engedek igazán közel magamhoz, mert a belsőm nem hagyja. És pont vele kivételt tennék, de jön ez a fóbia, és félbeszakad a normális folyamat. Nekem kell tovább jutnom, de még továbbra is tanácstalanul állok. :'(
Jha, új kedvencem lett: Silbermond. A második: Juli, a harmadik: TH. Ez van...
