Valaki összetörte az álmaidat
Gyere és bontsd ki újra a szárnyaidat
Repülj tovább
Valahol várnak rád...
 

 Nem érdemes rágódni megtörtént dolgokon, mert úgysem változtathatjuk meg őket. Ha elmúlt, nincs mit tenni. Mindenki hibázhat, ez így van rendjén, mert így vagyunk tökéletesek, teljesek; a hibáinkkal együtt. Nélkülük üresség lenne bennünk, ez a túlzottan perfektség pedig cseppet sem jó. El kell fogadnunk egymást. Mindenkit. De ez nem azt jelenti, hogy ne próbáljunk meg változtatni a rossz tulajdonságainkon. Csupán legyünk elnézőek másokkal (és magunkkal) szemben. Különben hogy várjuk el, hogy ők is ilyenek legyenek velünk?

 Hibázhatunk, és könnyű elkeseredni. Mert nem csinálhatjuk vissza. De ne adjuk fel, mert úgyis van egy másik út, ahol folytathatjuk. A remény mindig él, a lelkünk legmélyén érezhetjük, sosem vagyunk egyedül. Valaki mindig néz, kísér, segít minket. Figyeli minden lépésünket, megóv a bajtól, rávezet a jóra, ha nem nyomjuk el a hívó szavait. Hallgassunk rá, mert nem akar bajba sodorni.

 Mellesleg merjük követni az álmainkat. Ne legyünk nagyravágyóak, de higgyünk magunkban, a vágyainkban. Ha nagyon akarjuk, valóra válhat! Tapasztalat :P

 Kár, hogy ma már kinevetik azt, aki plüssmacival alszik, és minden reggel megöleli az anyukáját, mielőtt elmenne otthonról. Pedig azok, akik ezt nem teszik meg... Hol vannak az ő érzéseik? Ne féljetek. A szeretet kimutatni sose féljetek.