( Joel egy 12 éves kisfiú, Gertrud a harmincas éveiben járó egyedülálló nő, akinek hiányzik az orra, de egyébként nagyon kedves nő, a Kaviárfiú pedig az a férfi, akit Joel szemelt ki Gertrudnak, és a fél könyv arról szól, hogy miként próbálja őket összehozni. Szegény Joel csak jót akar, de mindig megbánt és elszomorít valakit. )
Ekkor ismeri fel Joel, min röhögnek.
A Kaviárfiúnak egy papír van a kezében. És Joel megismeri azt a papírt.
Gertrud levele. A levél, amit ő írt. Samuel levélpapírján.
Joel érzi, hogy meghűl benne a vér. A Kaviárfiú a Gertrudtól kapott levelet mutogatja, amelyet ő, Joel írt. A titkos levelet mutogatja a cimboráinak. És röhögnek. Úgy röhögnek, hogy a szaxofon szólója alig hallatszik.
Csak az imént szeretett meg egy embert. Sarát.
És most meggyűlölt egy másikat. A Kaviárfiút. És amikor látja, hogy a nevetés abbamarad, és hogy a Kaviárfiú apró darabokra tépi a levelet, és a darabjait a padlóra szórja, ahol sarkak ezrei tiporják a szennybe, akkor már úgy gyűlöli a Kaviárfiút, ahogy még soha senkit nem gyűlölt életében. Úgy érzi, hogy a Kaviárfiú rátiport Gertrúdra.
***
- Mit tudsz te? - Gertrud már valósággal visít. - MIT TUDSZ TE?
- Én írtam a leveleket! - Joel már maga is kiabál. - De jót akartam!
Gertrud rezzenéstelen szemmel mered rá.
- Igazán jót akartam - ismétli Joel. - Úgy gondoltam, hogy te meg a Kaviárfiú összeházasodtok.
Gertrud most megragadja. Megrázza. A kíváncsiskodók köréjük gyűlnek, nagy kört alkotnak. Egy autó, amely elakad a tömegben, türelmetlenül dudál.
- Mi a fenéről beszélsz? - rikácsol Gertrud.
- Én írtam a leveleket, nem érted? - üvölt vissza Joel.
Gertrud megdermed. Mostmár érti.
És hatalmas pofont ken le neki. A kalap s a szemüveg messze repül, ugrik párat az utcakövön. Az ütés erejétől Joelnek zúg a feje, kis híján felbukik. Mintegy ködön át látja, hogy Gertrud elrohan. A kabátja úgy lebeg körülötte, mint meglőtt madár szárnya. Nagy röhögés és vihogás hangjai kísérik.
- Ez meg mi volt? - kérdezik, akik csak most értek oda.
- Az az orratlan Gertrud verekedett - feleli egy hang.
Annyira rossz volt ezeket a részeket olvasnom.. Fuhh, hol Joelt sajnáltam, hol szegény nőt, akire mindenki ferde szemmel néz a fogyatékossága miatt.. A könyv maga annyira nincs jól megfogalmazva, hogy csak úgy olvasd, mint mondjuk a Harry Pottert, de mégis, fiatal gyerekeknek íródott, és... csak egy mondat is annyira érzékelteti néha, hogy... áhh, sajnálom szegény Gertrudot..
