Életem

 Huhh, a mai napom mozgalmasan telt... Reggel fél hétkor a család kipattant az ágyból, de én nem voltam hajlandó 8 előtt felkelni :P, így fél óra alatt kellett elkészülnöm, mert mentünk a fővárosba. Először Tropicarium, aztán szétnéztünk és vásárolgattunk a Campona egész területén, utána meglátogattuk az Arena Plaza Mekijét, mert Barni ott dolgozik, és gratuláltunk neki az angol előrehozott érettségi ötöséhez (vagy hasonló...)

 Utána ott abban a hatalmas épületben bámészkodtunk, ettünk, kávéztunk, izé, én forró csokiztam... Gyertyafény mellett (L) Aztán anya összefutott egy volt udvarlójával tök véletlen, pedig 21 éve nem találkoztak! Én pedig egy osztálytársammal, Evelinnel az ottani Tescoban, ahol egyébként több, mint egy órát álltam öcsémmel sorba, mert a többiek megunták, és otthagytak minket... Pedig csak ananászt, kókuszt, meg szójaszószt vettünk. Semmi normálisat, de ennyit állni értük... És mindez azért, mert az eladó irtó csiga volt! Ilyen bénán én is tudnám csinálni, komolyan...

 Odafele pedig találkoztam egy irtó cuki kalauzzal a vonaton. Épp kint álltam, anyut vártam, mert vécére ment, és el kellett kísérnem xD, amikor jött az a cuki fiú. Mondom neki széles mosollyal:

 - Most elő kéne vennem a jegyem?

 - Hát, most szállsz le? - kérdezett vissza. Nem édes? Azt hitte, jegy nélkül utazok, és elengedett volna (L)

 - Áh, nem, csak anyumat várom, aki vécén van, de nem tudott egyedül eljönni...

 - Értem - nagy vigyorral ő is a képén. - Akkor oké...

 És továbbment. Amikor a fülkénkhez ért, én egyedül ültem, anyuék mögött, és anya nem akarta odaadni a jegyem... Bleee, és ott izélt, mondta a kalauznak, hogy büntessen meg engem, mert jegy nélkül utazok... Az én családom se normális (L) :] Pedig volt jegyem!!

 Végül: nem régen értünk haza, rohantam a géphez, mert beszélnem kellett volna valakivel, de már elment :'(

 Majd holnap, de én addig már nem tudok várni... Klaut pedig meg fogom verni, mert nem veszi fel a mobilját :@

 Itt egy kép, a Tropicariumról:

 A mai napom borzasztóan hosszúra sikeredett. Kezdem is az elején...  Reggel majdnem földhöz csaptam az ébresztőórát, mert olyan mérges lettem, hogy felkeltett. Aztán valahogy összeszedtem magam, és bevánszorogtam a suliba. Második óra, ami említésre méltó: tesi.

 Tanár bácsi bejelentette, hogy tigrisbukfenc lesz. Hm, szinte mindenki meg tudja csinálni, sőt, én is meg tudnám, de... gyáva nyúl vagyok. Illetve voltam... 5x kellett próbálkozni, persze nekem a zsámoly átbukfencezése 5x nem sikerült :], aztán mivel senki nem próbálkozott, én meg nem adtam fel, egyedül rohangáltam, de már annyira berezeltem, hogy a zsámoly előtt megálltam a lendületem közepén, és ennyi...

 Aztán tanár bá azt mondta, ha nem ugrom át, adnom kell neki egy puszit xD... És lássatok csodát, én hülye átugortam. De közben bevágtam a szemem a térdemmel... És azóta se tudom mozgatni rendesen, de ez mellékes. Utána kimentünk játszani, kosarazni, és a fiúk cseréltek le minket. Persze az egyik telibe (hasba) talált egy ronda és nehéz labdával... Cseppet sem fájt, tényleg nem... De azért nem esett jól, főleg, hogy bocsánatkérés helyett ennyit kaptam:

 - Jól van, na! Mondtam, hogy vigyázzon!

 Hülye bunkó... Többet nem fűznék hozzá...

 Aztán törin kikaptuk a dogákat. Tanárnő hozzám ér, azt mondja:

 - Na mikor is volt a müncheni konferencia?

 A fejem épp tök üres volt, néztem Klaura, a padtársamra, de ő se tudta... Hát, elkezdtem gondolkodni. (Persze állítólag én vagyok az egyik legjobb töriből az osztályban...)

 - Ezer... - nyögtem... aztán jöttek a százasok... világháborúk között volt, tehát... - kilencszáz... - uhh, tízesek... húsz túl korai, negyvenről még nem volt szó, akkor: - harminc... - szerencsére Niki súgott: - nyolc!

 1938 - mondtam, és vigyorogtam. De mire így összeszedtem az évszámot, eltelt vagy egy perc... Erre tanárnő:

 - Eddig a feladatban is eljutottál. De melyik hónap?

 - Öhm... Hónap? - én. - Hát... Ősz vagy tavasz, azt tudtam...

 - Tudod, még ki is javítottuk a könyvben, mert nem...

 - Áhh, mert nem november, hanem...

 - Szeptember - mosolygott tanárnő, hogy rájöttem, de elhamarkodta, mert én így feleltem vele egyidejűleg:

 - Október...

 Fizika órán mindent értettem, ilyen még sose volt... Csak egyszer... Kezdek belejönni, csak tudnám, hogy csinálom?

 És a délután... Klau, Vivi, meg én... Mi hárman... Te jó ég.

 A cím is ehhez kapcsolódik. Fekete Pétereztünk. Négy meccsből négyet elvesztettem... Pedig Vivi csak 7 éves... Ciki... Nagyon jól szórakoztunk, igaz, lányok? :P  -.-''

 Visszatértem, a jelenbe. Felébredtem az álomból, de megint olyan fáradt vagyok, hogy mindjárt visszaalszok. Jó volt az előkészítő, nem értem, miért szeretnek a tanárok, pedig németből irtó hülye vagyok, matekon pedig meg se szólalok, de azért örülök neki xĐ

 Hazafele a vonaton érdekes pózban ülve média leckét írtam... Elég pocsékul sikerült, de muszáj volt megcsinálnom, mert állítólag a tanárnő le fogja osztályozni...

 Legyetek nagyon jók, én mindjárt elmegyek aludni, mert már nem érzem, hogy ébren tudok maradni egy percet sem :]

 Most az agyam egy dolgon jár: a pihe-puha ágyamon, és egész nap csak ezen gondolkodtam. Értelmes, tudom... De azért annyit még hozzátennék, hogy a csillagok is ott ragyogtak lelki szemeim előtt, meg az éjszaka... Tehát az este...

 Még mindig gyereknek érzem magam, hogy pontos legyek, Klau húgának. Szó szerint... Nem érdekel semmi, a tanulást nem hanyagolom el, de lazán veszem, és...

 Élek, a mának. Ma angolra véletlenül valahogy fél órával korábban mentem... (Magánangol délutánonként.) Fogalmam sincs, hogy néztem el ennyire az időt... Vicces volt :]

 Na, a mához leginkább passzoló kép az ez:

 Jól vagyok... Tényleg... Csak mint egy 5 éves xĐ

 Tegnap este álmos voltam, de zúgott a fejem a számtalan aznapi élménytől, de nem akartam elmondani senkinek, ezért úgy döntöttem, inkább elterelem a figyelmemet. Megkértem öcsém, hogy meséljen nekem. Nagy nehezen bele is ment, de nem tudta, mit mondjon. "A Piroska és a farkast!" Feleltem én. Így elkezdte mesélni, én pedig kíváncsian figyeltem, mert ciki, de már elfelejtettem, mi van a történetben. Piroska sétál az úton, jön farkas, aztán Piroska bemegy nagymamához, aki időközben farkas lesz, mert az eredetit megeszi a farkas, és akkor Piroska megkérdezi, hogy miért ilyen nagy a füle, a szeme, a nemtommije, és a szája. És valahogy odakeveredik vadász, és valami történik, és az a vége, hogy boldogok, mert minden jó lett, és meghívják a vadászt vacsorára. De néhány helyen fekete folt van. Például nem tudom már, hogy amikor Piroska kérdései után a farkas azt feleli, hogy "jobban bekaphassalak", akkor utána mi lesz Piroskával?

 Most nézhettek hülyének, de az ilyen dolgok igenis fontosak, mert ha elveszítjük a gyermek lelkünket, a múltunkat, nem lehet előttünk a jövő. Furcsa ez az egész, de most így érzem. És két embert nem tudok kiverni a fejemből...

 Amint ígértem, itt vagyok, és minden a legnagyobb rendben, de ezt nehogy szó szerint értsétek ;)

 Te jó ég, olyan dolgok történnek, amiknek nem szabadna, és olyanok, amik tök értelmetlenek, és minden egyéb, amikből már kezd elegem lenni, de nagyon! xD

 És utálom a varjakat. Csúnya madarak, és rossz érzést keltenek, ha látom őket. Beleborzongok... :( :S

 Ez egy kivételes alkalom, hogy a suliból írok ;P

 A dolgok tegnap óta semmit nem változtak. Egyszerűen ki akarok ugrani a bőrömből, annyira boldog vagyok, de közben meg akarok halni, mert a bánat elemészt.

 És vetélkednek az érzések, nem tudom, melyik fog győzni. Elegem van, de közben folytatni akarom. Utálom magam, de mégis büszke vagyok, mert olyan dolgokat sikerült elérnem, amiket nagyon kevesen tudnak. Az már egyszer igaz, hogy hatalmas akaraterővel rendelkezek, és utálom feladni, de...

 ... most lehet, hogy mégis fel kell. Mert reménytelen a folytatás. Örülök a mostani helyzetnek, és nagyon hiányzik Vn. Anyira várom a karácsonyt, az alkalmat, hogy találkozhassunk...

 Ja, és persze tudom, hogy He-nek csak egy vagyok a többi közül, de He2-nek nem :]

 Most ezt nem fogom megmagyarázni, az a lényeg, hogy Reni kezdett rátapintani az igazságra, de csak a felére. Mert He2 még ott van, és nagyon köszönöm neki, nélküle már nem élnék, de He...

 Az élet sose volt könnyű, és nem is lesz...

 Még otthon is írok majd, mert van miről, és akkor majd képet is mellékelek, lehet, hogy utólag ide is.

 Addig is, legyetek jók, én is igyexek az lenni, de nem tudom, meddig bírom még...

 Nagyjából annyi, hogy minden a feje tetejére állt. Komolyan, akiről azt hittem, hogy egy kedves és komoly ember, arról kiderült, hogy egy önző szemét; akiről meg azt gondoltam, hogy nőfaló, és neki senki és semmi nem szent, ő pedig egy édes fiú. Tehát pont az ellentéte az első benyomásnak. És most megint hatalmas a felfordulás, ezért mindent helyre kéne hozni...

 De...

 Fogalmam sincs, hogy hogyan.

 Így utólag is szeretnék köszönetet mondani azoknak a személyeknek, akik segítettek kilábalni a szerdai válságomból...

 Tényleg, ha nem lennének barátaim, el lennék veszve. Annyira borzalmas lenne... Inkább bele se gondolok. És olyan jó, hogy most vannak, nem is egy, és segítettek. És mindig segítenek... Imádlak titeket, mára mást nem is tudok mondani...

 Ma megint olyan... Olyan izé napom volt. Csak sodródtam az árral, csak mentem, amerre vitt az utam, céltalanul, reménytelenül, elveszve...

 Vn szavai a lelkembe vésődtek, és erőt adtak. De ugyanakkor, megint csak rá tudok gondolni, és már nem érdekel senki és semmi más. Ez olyan, mintha önző lennék, csak nem én állok a középpontban, hanem ő. De ez fáj, mert elképzelem, hogy nektek mennyire fájhat. Csak annyit fűznék hozzá, hogy próbáljatok megérteni. Vn különlegesen fontos számomra, és hiányzik, mert már nagyon rég nem láttam, és az a sok-sok km távolság megvisel, hiába akarom elrejteni ezt az érzést, néha kijön rajtam. És ekkor nem lehet velem mit kezdeni, nem vagyok képben. A lelkem elmegy, messze, Lyonba, és napokig nem talál haza. Tegnap este is valami hasonló történt, és most megint önmagam vagyok. Az a lány, akit senki nem ismer.

 És annak a személynek, aki azt gondolja, hogy mindig sírok, igaza van. De senki nem látja, senki nem tudja, senki nem hiszi.

 De aki nem tartozik a "senki" kategóriába, ő pedig tudom, segíteni szeretne, de nem tud :(

 Nekem kell legyőznöm saját magam, vagy tennem valamit. Bár, most ez így jó. Nekem tökéletesen jó. Jó, ez az érzés, mintha a talaj felett lebegnék ezer méterekkel, és...

 Azt képzelem, ülök egy vonaton, ami visz, a semmibe, a végtelen semmibe, aminek a közepén ő áll. Ő, akiért mindezt teszem. De út közben nehéz... Én mégis, ülök azon a kényelmetlen, száguldó vonaton, és nézek ki az ablakon. Mindent magam mögött hagyok, éjszaka nem alszok. Kint egy csillag... Elhagyja az eget. Eldől a fejem, a falhoz koccan. Bámulom a fényeket a sötétben. Már nincs sok hátra, és teljesen elveszek. Akarom én ezt? Elhagyni az előző életem? Egy ismeretlen helyre keveredni? Dehát ő... Vakon megbíztam benne, hittem neki, akkor most miért, miért kételkedek? Minden rendben ment idáig, de akkor most... Nézek ki az ablakon. Összemosódnak a fények... Már nincs visszaút. Sötétségbe utazok. Ki tudja, talán ez lesz a vesztem, talán ez a fényem... Sötétség van előttem... És mögöttem... Mindenhol éj körülöttem. De mégis, valami ég a szívemben. Tovább... Tovább... Gyerünk! Már nincs sok hátra, ő is úgy várta, és én... Vég... Végzet, mely megsemmisít, és egyben életre kelt, egy új életre, végre... Kezdetre és végre... Gyorsulunk... Nincs visszaút, tovább... tovább kell bírnom. Ülök, mozdulni se tudok. Ülök, és várom, hogy megérkezzek, oda, és vele legyek. Nincs jelenem, nincs jövőm, nincs múltam... Pillanat... Csak pár pillanat. És már oly közel a vég... Csillagtalan az ég...

 Boldog szülinapot Annának!

 Többé már nem jön vissza...

 Angolról sétáltam haza. Egész testemben remegtem, de nem csak a hideg miatt. Fáztam, de közben a fáradtság, a hiányérzet, a bánat, a lelkiismeretfurdalás és egy teljesen névtelen érzés miatt rázkódtam. Hogy miért? Hát, itt a válasz:

 Évekkel ezelőtt egy fiút mutattak be az osztályomban, Zolit. Emlékszek, az volt az első benyomásom, hogy németes, de kiderült, hogy tévedtem. Telt az idő, sok minden történt, amire nem szívesen gondolok vissza, ezért nem ecsetelném, de idén ősszel elutasítottam Zolit, aki belémszeretett. De nagyon-nagyon... És nem bírt kiverni a fejéből :( De én nem szerettem, és ezt világosan a tudomására adtam, mert nem akartam ámítani...

 Egyre rosszabb lett... Kezdett beleőrülni abba, hogy nem lehet velem. Olyan dolgokat tett, amiket nem szabadott volna. Eleve nehéz helyzete volt, mert nevelőszülőknél élt. A múlt héten egy kíváncsifüzetet hozott a suliba, és a számára fontos személyek kitöltötték. Még furcsáltam is, hogy mit akar ezzel a füzettel, mert már nincs nálunk divatban, de szívesen töltöttem ki, egy piros tollal. Nem tudom, miért pont pirossal... Mert az a kedvenc színem... Én írtam bele egyedül pirossal...

 Ma irodalom órán ofő idegesnek, vagyis zavartnak tűnt. Beszélni kezdett, és... Én nem akartam hinni a fülemnek. Még most sem hiszem, hogy nem csupán álmodok. De fáj, ezért nem lehet álom...

 Zoli nem jött ma suliba. Fel sem tűnt, de nem gondoltam volna, hogy nem betegség az oka. Hanem...

 Visszaadták az intézetbe, illetve más szülőkhöz került. Még arra sem emlékszek, mi volt az utolsó szava, amit nekem mondott... Hogy mért nem sejtettem ezt az egészet, nem tudom... Azért csinálta azt a kíváncsi füzetet, mert nem akar minket elfelejteni... Ez egy örök emlék lesz neki... És...

 Elment. De értitek? MIATTAM!!! Ha nem utasítom vissza, akkor nem züllött volna el, ha nem vagyok olyan, amilyen vagyok, akkor...

 El se tudtam tőle búcsúzni! Miért? Miért kell ezt így? Milyen ember vagyok? Tönkretettem egy egész lelket. Zolit, teljes mértékben. Nem érdemlek semmit... Szörnyű vagyok...

 Valamiért ez a tájkép jutott eszembe. Egy üres táj. Ahányszor ránézek, megbabonáz. És most, tökéletesen hozzám illik. Egyszerűen szomorú. Nem tudom, ti mit láttok benne; én a magányt, a saját lelkemet, tele tüskékkel, az élő fűszálak betemetve hóval... Olyan szomorú... Didot hallgatok... Don't leave home...

 Furcsa érzésem van... Nem tudom, miért... Több dologra is gondolok, de mindenképp idegesít, hogy ezekről a személyekről nem tudok semmit, akik nagyon fontosak számomra, és az se tud róluk semmit, akinek még rajtam kívül is tudnia kéne, pedig az én dolgom lett volna, hogy tudassam vele, a másik pedig arról nem tud, hogy mellette vagyok, mert nem tudtam elmondani annak, aki átadta volna, így nyilván nem tudja ezt megtenni, a harmadikkal meg tétovázok, mert több dolgot is tehetnék, de nem bírom egyszerűen eldönteni, hogy melyiket válasszam, a negyediknek pedig fogalma sincs arról, hogy mit érzek, hogy nekem ő mennyire fontos, pedig régen tudta, még egy éve, de most azt hiszem, már nem, az ötödikről tudom, hogy jól van, de hiányzik, a hatodiknak sikerült a műtét, amiért irtó boldog vagyok, és legszívesebben rohannék hozzá, de nem tehetem meg, ahogyan a többi öthöz se mehetek, pedig annyira akarok... De akkor szét kéne szakadnom, mert össze-vissza vannak a nagyvilágban... Ez szörnyű...

 Tudom, most jól összezavartalak titeket, de magamat is.

 De mit tegyek? Nem tudok fontossági sorrendet csinálni, nem is akarok, de mindegyikkel beszélnem kéne, de szinte egyikkel se tudok, amelyikkel meg tudok, azzal meg nem tudom azt közölni, amit akarok, épp azért, mert ilyen dilis vagyok, és nem is akarom, hogy tudják, viszont közben meg akarom is, és azok, akikkel nem tudok beszélni, nagyon hiányoznak, és nem érthetik, hogy az msn, meg az írás nem pótolja azt, hogy halljam a hangukat, de egy hülye videó se, és a telefon se, mert a telefonon keresztül nem tudom őket megölelni, pedig nagyon akarom, így mind a hatnál pocsék a helyzetem, és főleg, mert van, aki nem is tudja, hogy meg akarom ölelni, és ez is borzasztó, és ha tudnák, akkor se tehetném meg, mert nem, és ezt nem tudom megmagyarázni, de akkor is szörnyű, és én úgy érzem, mindjárt szétrobbanok, mert annyira elönti a lelkem a boldogság, és a szomorúság, a hiányérzet, az, hogy tétlenül kell ülnöm, miközben én olyan tettrekész vagyok, az idegesség, a vágy, a szeretet, az ismeretlen érzés, ami olyan idegesítő, és fura, a rágódás, az elmélkedés, a várakozás...

 Igen, főleg a várakozás. (Még sose írtam olyan hosszú mondatokat, mint az előzők... x])

 És nem értem, mire várok, mert lehetetlenre készülök, és azt akarom, hogy megvalósuljon, pedig úgyse fog, és mégis, van bennem valami, ami nem hagyja, hogy feladjam, és ez lehet, hogy hülyeség, de nem érdekel, nagyon nem érdekel, mert végre, hosszú hetek óta végre szomorúbb vagyok, mint valaha, de boldogabb is, és a két érzés nem üti egymást, tehát egyszerre érzem őket, és mostmár kezdek éhes is lenni, de sütit akarok ám enni, nem mást, vagyis inkább csokit, vagyis tortát, édeset akarok, és akkor még boldogabb leszek, meg kövérebb, de az nem lényeg, mert nem igazán jellemző rám a bűntudat, na jó, nagyon jellemző, de amikor ilyen hülyén viselkedek, akkor nem, mert ilyenkor egy másik világban érzem magam, ami sokkal izgalmasabb, és sokkal szebb, mint ez a földi, és ahol vannak csodák.

 Bár, a valós életben is vannak csodák. Például az, hogy én máshol járok gondolatban. Repülök... Ezért senki ne zavarjon, mert annyi fog történni, hogy:

 - Hahóóóóóóóóóó, itt vagy, Vivi? Tündi! ThxVn, hahóó, cicám, szívem, merre jársz?

 És tőlem még bárminek elmondhattok, bármit mutathattok, még az se érdekelne, ha Bill állna előttem teljes valójában. Vagyis... egy percre kizökkenthetne, de utána visszaesnék ebbe a kómás állapotomba.

 Áhh, tessék, erre itt van az, akivel üzenetet kell átadnom valaki másnak. Mostmár végem, itt abba is hagyom, és... Ha holnap is írok, akkor... Majd meglátjuk, mi lesz, még fogalmam sincs...

 Te jó ég. Ezek a percek most annyira izgalmasak! Én olyan hülyeségeket tudok csinálni, Klauval együtt. Meg Klau nélkül is, de ez titok (volt) :P

 Például most, megint, jaj, inkább el se mondom...

 Gratula Nikinek, olyan ügyes volt, ötös lett a matekja, és persze nekünk is, mert mi is ötöst kaptunk, pedig ez a témazáró tényleg olyan nehéz volt... :S

 Huh, én annyira nagyon várom a következő részt, akarom mondani a folytatást, és szeretnék az ikrével is beszélni...

 És Vn-nek meg minden jót, és még annál is jobbat, nagyon szeretem, nagyon szeretjük, igaz, lányok? ;)

Wow...

 Everybody loves me... <3

 Írok, csak tegnap nem lehetett, mert fájt a karom, és sokat msn-eztem, mondjuk ma meg sokat írtam (12 német dalt fordítottam magyarra), tehát teljesen hulla vagyok. Valamint a fizikát sem értem, és keverem a teljesítményt a feszültséggel, a wattot a volttal, és minden létező egyebet ugyancsak, pedig szerdán témazáró... Tehát le kell ülnöm, és be kell magolnom :( Aztán egyszer majd megértem...

 Egy dal, aminek a szövege nagyon tetszik:

Melletted minden reggel vidáman ébredek fel
S könnyűnek érzem mindenem
De néha egy hang a szívemben új útra szólít engem
Talán nem érted meg sohasem, hogy...

Nem tudom, mit tegyek, nem tudom, hogy legyen
Miért is nem lehetek, egyszerre két helyen
Oooh, Istenem, miért nincs két életem?

Mennyivel könnyebb volna, hogyha két életem volna
Egyet örökre odaadnék neked
A másik szabad lenne, mindennap szárnyra kélne
S mindenkit szeretne, akit lehet

Ha volna két életem, tudnám, amit ma nem
Bár volna két életem, hinnék mindenkiben
Oooh, Istenem, miért nincs két életem?

Hogyha két életem volna, az egyik gyengéd volna
Magadhoz láncolhatnád
De a másik örök volna, s ha a világ elpusztulna
Akkor is tovább lobogna

Ha volna két életem, nem fájna semmi sem
Bár volna két életem, nevetnék mindenen
Oooh, Istenem, miért nincs két életem?

Úgy fáj, hogy nincs két életem...

 Puskás Peti új dala, de erdetileg Piramis... De nagyon szép, és tisztára rám illik...

 Néha elgoldolkodok azon, hogy mi lett volna, ha... És ez milyen felesleges, mert ami megtörtént, azon nem változtathatunk, csupán tehetünk azért, hogy ne ismétlődjön meg, feltéve, ha rossz volt. És az is biztos, hogy minden okkal történik. Bár tudnám ezeket az okokat! Sok szenvedéstől, őrlődéstől megkímélném magam...

 Ha már tudnánk a választ a kérdés kimondása előtt... Az az igazság, hogy nem is vágyok erre! Nem... Viszont így meg nem tudom, mit tegyek, nem tudom, hogy legyen...

 Néha úgy érzem, csak sodródok az árral, megyek az ismeretlenbe. De talán, erre is szükség van...

 A kis herceg, Niki története az üveggolyókról, megríkattak... És a mai nap is... Egész végig esett. Persze a kabátomnak nincs kapucnija, nekem nem volt se sapkám, se esernyőm, így Klauval simán hazaindultunk. Jól megáztunk, mert vissza is kellett fordulnunk, de nekem ez a 20 perc séta az esőben jót tett. I love the rain. Mert senki sem látja, ha sírok? Ebben már nem vagyok teljesen biztos. Eszembe jutott egy történet:

 Pár éve volt, azokban az időkben, amikor nagy szerelmest játszottam... A strandon sírtam, mert... Mindegy, az a lényeg, hogy hiába voltam csurom vizes, az a pár személy, akik nekem akkor igazán fontosak voltak, tudták, hogy sírok.

 Azon gondolkodok, miközben percenként leütök egy billentyűt, a hülye kezem miatt, hogy...

 ...Olyan furcsa múltam van. Múltam, és nem mindennapi jelenem. Béna az egész... Olyan nagyon jó, de közben borzasztó. Édes, és keserű. És bonyolult. Például az emberek többsége egyszerre egy személy. Mi meg... Áhh... És az a legrosszabb, az a legkiakasztóbb, és legelkeserítőbb, hogy...

 Mindez MIATTAM van. Én tettem ezt magammal. És már késő visszacsinálni. Túl késő...

 Igaz, lehet, hogy sokat hibáztam az utóbbi időben, de mégsem bánom, ami történt. Csak az a baj, hogy akiért tettem... Na, ő már bánja :(

הןהן| (L)(L)(L)

 Azta... Nem is tudom, hol kezdjem, mert annyira vegyesen szuper napom volt! Ez most elég érthetetlen, de megpróbálom elmagyarázni:

 Szóval, a suliban végig úgy fájt a karom, mintha le akarna szakadni, és úgy éreztem, 1000 tonnát cipelek egy kézen. Mivel semmire nem tudtam koncentrálni, elrontottam a matek témazárót :@ :D

 Negyedik óra után mégis boldogan, reményekkel tele jöttem haza, mert elkészültünk, hogy indulhassunk az előkészítőre anyával. A vasútállomáson két 18-20 év körüli fiatal jött velünk szembe. Egy fiú meg egy lány. Veszekedtek, a fiú pedig úgy viselkedett, mint aki be van lőve. Hirtelen egy hatalmas csattanást hallottunk: a fiú behúzott a barátnője szeme alá. Utána gyengéden még meg merte kérdezni: "Miért könnyezel, kedves?" :o

 Jött a vonatunk. Felszálltunk. Én bámultam kifele az ablakon, és azon gondolkodtam, vajon mi lett velük... Ebben a pillanatban nyílik az ajtó. Ők azok! Rohantak, szélsebesen, át a fülkéken. Ajtó csapódások. Mögöttük egy cuki kalauz, dühösen. 5 perc múlva a visszairányba a kalauz, megint. Nem tudtuk kitalálni, hogy elkapta-e őket...

 Megérkeztünk Rákosra. Ott állt a kalauz. Anyum megkérdezi, hogy "na, sikerült elkapni őket?" Erre ő nevetve feleli, hogy igen. x) Aztán két busszal utaztunk, és megérkeztünk, de mivel még korán volt, körbejártunk. Mit mondjak, elég siralmas környék... Vagyis amit mi látunk belőle, az a kis rész nem valami vendégcsalogató. Mindegy, a suli nagyon szép. Az előkészítőre az ebédlő előtt kellett gyülekezni. Egy árva lelket sem ismertem, de az egyik lánynak tetszett a haja, ezért amikor bementünk az étkezőbe, mellé ültem. De onnan ki kellett jönnünk, és átsétáltunk egy másik terembe, ami a második emeleten volt, de mivel lépcsőfóbiám van, képzelhetitek, hogy féltem... :$ Ott leültem az ablakfelőli padsor második padjába, tehát oda, ahol a suliban a padtársam, drága barátnőm, Klau ül. És vártam. Zsanett (vagyis a lány, aki mellé én először ültem) helyet foglalt mellettem :)

 Megismerkedtünk, nagyon kedves, nem is tudom, hogy lehet ekkora mázlim ilyen téren! Aztán elkezdődött a matek. Ültem, és hallgattam, meg próbáltam megérteni, mi a helyzet... Óra után oda kellett menni egy papírt aláírni, és megkérdezi a matek tanár:

 - Áh, akkor te vagy Tündike?

 Hehe, Tündike... Imádom, amikor becézgetnek xd

 A német valamivel érthetőbb volt, mint a matek, vagyis... A tanárnő már kívülről tudja a nevem, csak tudnám, mért? Pedig akkora hülyeséget mondtam: Megkérdezte, hogy fejezünk ki birtoklást. Néma csend. Én pedig benyögöm, hogy a haben igével. Igen, kár, hogy épp a névelők alakjairól volt szó, tehát ez a des-der-des-es izé lett volna a helyes... Persze én vagyok az egyetlen szerencsétlen idióta, aki a világ végéről jár be...

 Órák után hazaindultunk... Gondoltam, már semmi nem jöhet... Nos, az első buszon egy idős bácsi folyamatosan ordítozott, de ilyeneket:

 - Talpra magyar! Hí' a haza!

 A sofőr meg mikrofonba:

 - Kérem, fejezze be a dumálást, vagy szálljon le.

 Én úgy nevettem... Meg anya is... Ezután átszálltunk egy másik buszra. Ott 18 éves fiúk engem témáztak ki, és fel akartak szedni :@ :( :O Tehát örültünk, amikor elértük az állomást. Ott meg sétálunk a peronon, amikor valaki hátulról nekünk ugrott...

 Anya húga... Együtt utaztunk haza. Végül még a Hangulat előtt beszélgettek, én 5 méterrel odébb álltam hulla sötétben, mert jó kislány nem hallgatózik... Hát ki jön velem szemben? F. Tamás... Néztük egymást... Hát, inkább nem kommentezem, pont ő hiányzott még nekem. Ma úgyis akkorát nézett, mert megmondtam neki, hogy tolja már odébb magát, és hagyja békén Klaut. De sajnos nem voltam elég meggyőző. Majd legközelebb... Egyszer még úgyis jól összeveszünk, ez tuti :s

 Hazaértünk, be lett fáslizva a karom, a buszokon és a vonaton majd' megőrültem a fájdalomtól, miközben fizikát magoltam! Most megint bal kézzel írok, és az egeret se használhatom, csak a jó kezemmel, így át lett állítva. Legalább holnap nem kell tesiznem :P De ennek ellenére nem kívánom senkinek ezt a "kellemes" érzést...

 És halálra izgulom magam Nóri műtéte miatt. Csak sikerüljön neki...

 Először is, köszönöm, akik szurkoltak nekem, mert 5-ös lett az angol dogám!

 Aztán boldog szülinapot Virynek!

 És szorítsatok Nórinak, mert holnap műtik!!!!

 Nekem is, mert holnap kezdődik az előkészítő. De Nóri fontosabb, persze -.-

 Alig tudok írni nektek, mert feldagadt a jobb kezem, így tiszta csiga vagyok. Remélem, holnapra elmúlik, mert azt értékelném. Nem is bírtam rendesen vacsizni, mert rizst ettem, villával, bal kézzel :P

 Jó érzéssel tölt el, hogy hiányoztam a köziből a többségek (L) Tényleg, aranyosak vagytok. A szőkémről meg annyit, hogy nem szeretem, csak helyes volt. De azért az ÉN szőke öltönyös második lovagom x) Mert az első lovag sokkal fontosabb!!!

 Ja, mellesleg még mindig olyan borzasztó rémálmaim vannak... Ne akarjátok megtudni őket =(

 Legyetek jók ^^

 Ez a mai első bejegyzésem! Csak az oldalnak tegnap este technikai problémái adódtak, ezért nem tudtam publikálni, amit írtam, csak most.

 Nos, a mai cím nem is tudom, hogy jutott eszembe, mindensetre most egy történetet fogok elmesélni, a múltamból. Tehát teljesen személyes lesz, valós emberekkel, with the real dialogs:

  Még egészen kicsi lehettem. Egy szót hallottam: gazdag. Nem értettem a jelentését, ezért megkérdeztem anyutól:

 - Anya, mit jelent az, hogy gazdag?

 - Hát, amikor valakinek nagy emeletes háza van, akkor valószínűleg gazdag...

 Kiszaladtam a kertbe. Szétnéztem. Sok ember lakott ilyen házban... A kertünkben papa dolgozott. Odasiettem hozzá.

 - Papa, papa! - kiáltottam. - Mit jelent az, hogy valaki gazdag?

 - Gazdag... Amikor több autója van például.

 Megértettem, és megkerestem apát.

 - Apa, mit jelent az, hogy valaki gazdag?

 - Azt, hogy nagyon sok pénze van - felelte. Én pedig tovább kíváncsiskodtam:

 - Akkor én nem vagyok gazdag?

 - Nem - nevetett.

 Azóta sok év telt el, és rájöttem, mindegyikük tévedett. Én igenis gazdag vagyok. Gazdag, a lelkem, az érzelmeim... Ezek mind a kincseim.

 Mert nem az számít, amit elsőre észreveszünk a másikon; hanem az, amit később érzünk majd. És lehet, hogy általunk lesz ő is még gazdagabb... 

 Egy régi emlék, de olyan tisztán előttem van, mintha csak tegnap lett volna. 

 Szomorú, hogy egyes emberek örökre szegények maradnak. Ők, akik teljesen magukba fordulnak, és elnyomják a lelkükben a szeretetet.

 Annyit tudok tanácsolni nektek, hogy hallgassatok a szívetekre, mert az úgyse hazudik!

 Ahogy Klau leírta a blogjában, én is meg fogom tenni: Annyira szuper volt a vasárnap, hogy nagyon! Sokat gyalogoltunk, nem is tudom, körülbelül 3-4 órát, egy mise kedvéért. Bár, számomra sokkal többet jelentett az a délelőtt. A püspök érthetően beszélt, én figyeltem is rá, de mégis...

 Nos, volt ott egy...

 ...Fiú X)

 De még milyen! Juj, nagyon cuki, Niki és Klau is látta, és egyet értettek velem. És persze nem hagyhattam ki, hogy ne szemezzek vele, és ne égjek le előtte. Itt a sztori:

 Szóval mentünk a körmeneten, és ő már velünk szemben sétált. Erre én rámutatok, és megszólalok:

 - Ott a cuki... - itt elhallgattam, mert a számat figyelte, és leolvasta, hogy mit mondtam. Áááh... Erre elvörösödött, és mosolygott. Ennél kínosabbat... Attól tartok lesz még ennél rosszabb is, ugyanis csütörtökönként előkészítőre fogok járni, és tuti, hogy fog okozni egy pár kellemetlen percet a sok lépcső (mert lépcsőiszonyom van,) meg az izgalom, és, hogy vannak ott is helyes pasik...

 Ma borzalmasan ideges voltam, de olyannyira, hogy megettem egy teljes tábla Milka csokit, amit Nikinek vettem a szülinapjára :$ Utólag is boldog szülinapot Nikinek!!!

 Mostanában picit kevesebb időm lett, és most még kevesebb lesz, mert szerdánként angol után kell tanulnom (,ahol valamiért mindig 1,5 órát maradok 1 helyett :@), csütörtökön meg 7 után, mert akkor érünk haza :(

 Ezért a visszaszámlálástól el is ment a kedvem :P

 Megint úgy érzem, hogy én vagyok a világ legboldogabb embere, nektek köszönhetően (L)

 Ígyhát köszönöm is, szeretlek titeket -_-'

 Upsz, ma nem írok visszaszámlálást, meg tegnap se írtam, mert nincs kedvem. Majd, ha lesz, akkor folytatom. Egyszer úgyis eljutok majd a végéhez. Vagy nem...

 Juj, még mindig szegény Bill táncán nevetek...

 Ja, és a mai napom irtó szuper volt. Komolyan. Még két cuki őzikét is láttunk, meg sok mást is :) Klauval persze

 Legyetek jók (L)

 Az MTV EMA irtó szuper volt! Persze két dolog miatt:

1. Nyert a TH!!! (Inter Act)
2. Fellépett a TH :)

 De azt a fellépést... Bill úgy ugrált a színpadon a Monsoon végén, mint egy megkergült bakkecske. Komolyan... Nagyon cuki, de nagyon béna :P Nekem bejött, mert annyira komoly, hogy... uhh... Már vagy ezerszer megnéztem, és annyit nevettem rajta x)

 Közlöm mindenkivel, hogy úgy döntöttem, mégsem megyek Bécsbe, mert választanom kellett:

 Lézengek Bécsben, meg vásárolgatok drága pénzért, vagy mehetek koncertre. Naná, hogy koncert ;P Idén már úgyis voltam Ausztriában, és valószínűleg tavasszal is go, tehát...

 Ma délután háromkor a német viván elkezdődött a VIVA LIVE. Klau és Én már a hegytetőn ültünk a tv előtt, és izgatottan halgattuk Gülcan (műsorvezető) szó szerinti visítozását. Komolyan, a német nők úgy beszélnek, mintha... nem is tudom... Bezzeg Tomnak olyan mély hangja van! Bill dumáját meg mindig megértem, mert ő olyan tisztán mond mindent. Na jó, nem azért, hanem mert külön nyelvünk van :P

 Ültünk. Leadták az emás th fellépést, és ekkor... ÁRAMSZÜNET :@

 Ilyen is csak velünk fordulhat elő... Aztán szerencsére visszajött, és vártunk. Cseppet se volt idegesítő Gülcant hallgatni... És hirtelen elkiáltja magát:

 - Tokio Hotel, 1000 Meere... - de nyújtva, mint a rétest!

 És megnéztük a klipet. Nagyon szép. Eredeti... Imádom az új dalt (L)

 Ja, a Monsoon az emán: ITT

 Új klip: ITT

 Nicky. Kedves lány volt. Vick és Kate, az ikrek, a nővérei. A két kisfiú pedig, az öcsikék. Viry által Nicky megismerkedett HE-vel. A fiúval.

 Elkezdődött valami... És Nicky egyik nap zokogni kezdett. Nem evett, nem aludt, csak zokogott... De ezt Viry nem tudta, mert Nicky erről senkinek nem beszélt. Csak egy nevet hajtogatott: HE...

 Kate kutatott egy picit, és rájött, hogy ki is az a HE. És beszélt vele. HE kiakadt, mert nem tudta elképzelni, mi történhetett közte és Nicky között, mivel bánthatta így meg? Írt Virynek, aki mindent tagadott, mivel nem tudott ezekről a dolgokról. HE összezavarodott. Nickyt hatalmas bűntudat gyötörte... Kate és Viry is béna helyzetben érezték magukat...

 Folyt. köv. ??? Vajon mi lesz velük? :(

 Valahol Európában - Ezt a musicalt meg kell néznetek. Annyira gyönyörű... Én már egyszer láttam, de sajnos nem élőben. Itt a kedvenc részem: Talán

Talán, majd elfelejthetem
Talán, felnő a gyermekem
Talán, majd róla álmodom
S, hogy éjjel mégis sírok,
Azt majd letagadom

Talán, talán majd elfelejthetem
Talán, felnő a gyermekem
Talán, lesz még egy életem
Talán, még újra kezdhetem
Talán, még egyszer szép leszek
S, hogy minden éjjel sírok, arról nem tehetek...

 Ma elég meghitt napom volt. A sápi temetőben egy rég nem látott nagyon kedves élő ismerősömmel találkoztam. Egy lánnyal, akivel életünkben még összvissz 10 mondatot váltottunk egymás közt, de mégis... Csak rámosolyogtam, ő vissza, köszöntünk, és boldogság töltötte el a lelkem. Nyugalom... Egyszerűen hihetetlen, hogy vannak olyan személyek, akik egy szóval, egy mosollyal, egy érintéssel, egy pillantással képesek megnyugtatni.

 Akik ismerik a lelkemet védő lakatot nyitó kulcsokat! Varázslatos... Minden, a szeretet, annyira hihetetlen, mikre képes. Egyre többször lepődök meg. És kezdem beismerni magamnak, hogy igen, lehet, hogy...

 SZERETEM...

 Belgium (Flemish)
Wees gegroet Maria,
vol van genade.
De Heer is met U.
Gezegend zijt Gij boven alle vrouwen,
en gezegend is de vrucht van Uw lichaam, Jezus.
Heilige Maria, Moeder Gods,
bid voor ons, arme zondaars,
nu en in het uur van onze dood. Amen.

 Mindenkinek boldog halloweent, bár én nem tartom ezt az ünnepet, hisz erdetileg angol, illetve nálunk nem túl elterjedt. Mindegy is. Egyszer régen angol órán tanultam egy dalt, Trick or Treat volt a címe. Tiszta hülyeség. Ha nem kap a gyerek cukrot, megtréfálja azt, aki nem adott neki... De ez így van Angliában... Most, hogy így belegondolok, remélem, hamarosan nálunk is lesz, és majd... Na jó, ezt inkább megtartom magamnak :P

 Hm, mára találtam egy szép idézetet:

Légy olyan, mint a madár,
Mely alól, ha kivágják a fát,
Nem zuhan le, hanem
Még magasabbra repül.

         Prohánszka Ottokár     

  És végül a 35-tel kapcsolatosan:

Letéptem ezt a hangaszálat
Már tudhatod az ősz halott
E földön többé sose látlak
Ó idő szaga hangaszálak
És várlak téged tudhatod

Guillaume Appollinaire: Búcsú (Vas István ford.)

 A mai álmom: rémálom... Jobb szót keresve se találhatnék rá. A mai napom? Ugyanilyen pocsék volt... De csak azért, mert irtó fáradt vagyok, meg Nicky, Kate és Vick ügyei miatt...

 Viszont pénteken mehetünk Klauval a "hegyekbe", legalább majd ő is megtudja, milyen nehéz feljutni :P, Niki már ismeri az utat... És decemberben pedig irány Bécs :]

 1000 Meere - Ha nem ezerszer, akkor egyszer se hallgattam végig... Egyszerűen imádom, gyönyörű.

 Az jutott eszembe, hogy vasárnap az atya a beképzeltségről beszélt. Hogy sokkal nagyobb bűn ez, mint gondolnánk. Így könnyebb lenézni másokat. Hát, igaza van.

36 - Ez egy visszaszámlálás. Kábé 36 nap múlva majd kiderül, hogy miért... :Đ

African
Wees gegroet, Maria, vol genade, die Here is met u.
Geseën is u onder die vroue
en geseën is Jesus die vrug van u skoot.
Heilige Maria, Moeder van God, bid vir ons sondaars,
nou en in die uur van ons dood
Amen

 139! Csak gondoltam, megszámolom, mennyit írtam már...

 Tegnap kimentem, és megnéztem az eget. Nagy szerencsétlenségemre nem láttam semmit, csak szürke felhőket. Hm... Ez egy jel volt. Ahogy a mai álmom is.

 Eléggé aggasztó, hogy zsinórban a harmadik nap a mai, hogy halálesetet álmodok meg, és ezek a halálok mind szeretteimmel történnek!

 Borzalmas átélnem minden éjszaka azt a szenvedést, amit akkor érzek!

 Ja, másik visszatérő álmom, hogy fiatal terhes nő vagyok. Fogom a korlátot, úgy megyek a lépcsőn, de mégis megcsúszok, és ennyi... Zuhanok... Szörnyű... :(